Gazdaság

Nem fizetnek a multik, felkophat a Nébih álla

Tesco (Array)
Tesco (Array)

Brüsszel felfüggesztette a sávossá tett élelmiszer-felügyeleti díjat, nem tudni, hogy átmenetileg miből működik majd aNemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) - írta meg az Index.

Brüsszel felfüggesztette a sávossá tett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, mert felmerül a gyanú, hogy ezt a rendszert direkt néhány áruház elgáncsolására találták ki. A milliárdos összeget július 31-éig kellene utalni, most azonban az eljárás miatt nem fizetnek a cégek – számol be az Index.

A NÉBIH teljes éves költségvetése 15,4 milliárd forint, ennek túlnyomó része az élelmiszerlánc-felügyeleti díjból jön, ezt két részletben utalják el az érintettek, az első részlet e hónap végén lenne esedékes. Az Európai Bizottság azért függesztette fel a díj alkalmazását, mert megítélésük szerint az egyes cégeket hátrányosan érint, míg másokkal – például a CBA-val és a Cooppal – kivételez. Tehát a hipermarketeknek, diszkontoknak most nem kell fizetniük.

A portál megkereste a Földművelésügyi Minisztériumot, tájékoztatásuk szerint “folyamatosak az egyeztetések annak érdekében, hogy a felügyeleti díjjal kapcsolatban elfogadható döntés születhessen”. A tárca szerint a hivatal működését a jelenlegi döntés nem veszélyezteti, “hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a hivatal működésének folytonossága megmaradjon”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik