Gazdaság

Wábereré lehet a főváros legértékesebb telke

SZOT szálló  (Array)
SZOT szálló  (Array)

A milliárdos üzletember megvenné az egykori SZOT szálló helyén éktelenkedő épülettorzót, lebontatná, és aztán mást építtetne a helyére.

Tízmilliárd forintot fektetne be Wáberer György, hogy eltüntesse azt a ronda épületmaradványt, amely másfél évtizede éktelenkedik az egykori SZOT szálló helyén – írta a Napi.hu. Bosszantja ugyanis a betontorzó a milliárdost.

A logisztikában érdekelt üzletember úgy tűnik, hosszas tárgyalások után meg tudott egyezni a tulajdonos CIB bankkal, 6 milliárd forint körüli vagy alatti értéken. A tervek szerint a bontás után négy korszerű épületet húznának fel a szellemszálló helyére.

A CIB Csoport viszont azt közölte a cikk megjelenése után, hogy több érdeklődővel tárgyal a rózsadombi volt SZOT üdülő kapcsán, de egyik féllel sem kötött még semmilyen megállapodást. A cél, hogy hosszú távon működő, a leendő vevő, a II. kerület, Budapest egésze és a bankcsoport szempontjából egyaránt kedvező megoldás szülessen.

A lap úgy tudja, hogy a II. kerületi önkormányzat nem örülne annyira, ha a torzó helyén egy új beruházás valósulna meg, területszabályozásra és forgalomtechnikai okokra hivatkozva. Rossz nyelvek szerint viszont az a valódi ok, hogy az új épületegyüttes elvenné Láng Zsolt polgármester villájának panorámáját.

Wáberer György a lapnak megerősítette a vásárlási szándékot, és azt, hogy a 9-10 milliárd forintos beruházást saját ingatlanos cégével hajtaná végre.

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik