Gazdaság

Csak zsarolni kellett Cipraszt, sínen is a görög rendezés

görög nyugdíjas (Array)
görög nyugdíjas (Array)

Angela Merkel és csapata azzal szembesítette a görög kormányfőt, hogy vagy gyámság vagy nuku euró. Hősünknek nem volt sok választása. Jól fogyhatott éjjel a kávé Brüsszelben. Hétfő reggelre egyetlen nyitott kérdés maradt. 

Kompromisszumos javaslat született a harmadik görög mentőcsomagról hétfő hajnalban a görög, a német, a francia és az európai uniós vezetők között az eurózóna állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója különtárgyalásain. A javaslatot reggel megvitatja az állam-, illetve kormányfők gyűlése – jelentette be a csúcstalálkozó elnökének, Donald Tusknak a szóvivője.

A szóvivő hajnali Twitter-bejegyzése alapján a plénumnak negyed 5-kor össze kellett ülnie. Előtte, éjszaka Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Tusk tartott több különtalálkozót.

IMF nélkül nincs buli

Egy görög kormányzati tisztviselő azonban hozzátette, hogy a négyoldalú javaslatnak vannak megoldatlan pontjai azokkal a gazdasági reformokkal kapcsolatban, amiket Athénnak végre kell hajtania a mentőcsomagért. “Két nagy ügy még nyitott – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepe és a luxemburgi 50 milliárd eurós alap” – mondta a névtelen forrás.

 

Az eurózóna tagországai ragaszkodnak ahhoz, hogy az IMF is álljon ott minden további esetleges görög mentőcsomag mögött, valamint hogy Görögország állítson össze egy listát, amin legfeljebb 50 milliárd euró értékben privatizálható állami vagyontárgyak szerepelnek. Erről Ciprasz nem szívesen hallana, de már így is a hatodik javaslatcsomagot tárgyalják a BBC szerint.

Később olyan hír jött, hogy már csak egy nyitott kérdés maradt: az 50 milliárd euró értékűre tervezett privatizációs különalap ügye. Legalábbis ezt közölte Miro Cerar szlovén miniszterelnök, akinek hivatalos ügy miatt távoznia kellett a megbeszélésről.  

Úgy tűnik, a privatizációs különalap fölött Görögország nem rendelkezhetne szabadon, mert az éppenséggel biztosítékul szolgálna a hitelezők számára. Az alapkezelő intézmény székhelye – Donald Tusk európai tanácsi elnök javaslatára- Luxembourgban lenne.
Az IMF-részvétel kérdése Cerar közlése alapján közben valahogy megoldódott. 

Bumm a fejbe

“A többi rendben van, ha nem is nagyon. Ha neked pisztolyt tartanának a fejedhez, te is azt mondanád, hogy rendben van” – mondta a görög forrás az AFP hírügynökség tudósítója szerint.

 

A Guardian arról számolt be vasárnap este, a csúcson a görög kormányfőt azzal szembesítették, hogy két lehetőség közül választhat. A gyors reformok végrehajtásával gyakorlatilag uniós gyámság alá helyezi országát, vagy kilép az eurózónából, és szembenéz a pénzügyi rendszer összeomlásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik