Gazdaság

Nem lesz uniós csúcs a görögök miatt

gorog-komp(960x640).jpg (Array)
gorog-komp(960x640).jpg (Array)

Csak az eurózóna tagállamainak vezetői tanácskoznak vasárnap délután Brüsszelben - közölte az egyik közösségi oldalon Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Délelőtt folytatják a szombaton megkezdett tanácskozásukat az eurózóna pénzügyminiszterei, melynek célja a megállapodás a Görögországnak nyújtandó újabb mentőprogramról és a cserébe vállalt görög reformintézkedésekről. Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter elmondta: óráról órára nehezebb a munka; vannak olyan pontok, melyekben vagy egymással vagy Görögországgal nem értenek egyet a pénzügyminiszterek.

Hivatalosan nem került elő az a javaslat, amelyről a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung írt tegnap, miszerint a német pénzügyminisztérium egy olyan forgatókönyvet is elképzelhetőnek tart, hogy Görögország öt évre lépjen ki az eurózónából, hogy adósságát olyan módon is rendezni tudja, ahogyan az euróövezet szabályai nem teszik lehetővé – tette hozzá.

Alexander Stubb finn pénzügyminiszter, akinek kormánya az éjszaka folyamán sajtóértesülések szerint elzárkózott attól, hogy Athén újabb mentőcsomagot kapjon, elmondta: senki sem akadályozza a megállapodást, viszont Helsinki nem tartja elegendőnek a görögök által előterjesztett biztosítékokat arra, hogy az ígért reformok meg is valósulnak. Rámutatott, hogy az eurózóna egészére és Görögország finanszírozására is tekintettel kell lenni, figyelembe kell venni az államadósság fenntarthatóságát és alapvető költségvetési kérdéseket egyaránt.

Nagyon messze vagyunk attól, hogy a kellő feltételek teljesüljenek – húzta alá Stubb, aki egy tizes skálán 3 és 4 közé saccolta az egyeztetések jelenlegi eredményességét. Valdis Dombrovkis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke elmondta, hogy a tárgyalások nagyon bonyolultak, és “viszonylag valószínűtlennek” tartja, hogy az Eurócsoport felhatalmazást adjon a bizottságnak, hogy egy újabb, harmadik mentőprogram részleteit megtárgyalja Athénnal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik