Gazdaság

A falig mennek a felek a csíki sörperben

sor(210x140).jpg (Array)
sor(210x140).jpg (Array)

Nem hagyja magát az Igazi Csíki Sör gyártója, de a perelő Heineken is megkeres minden fórumot, hogy kiszúrjon ellenfelével. Dávid és Góliát harca ez!

“A végsőkig harcolni fogunk az igazunkért!” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Lénárd András, az Igazi Csíki Sör gyártója, miután alapfokon elvesztette a márkanév miatt a Heinekennel zajló pert. A lap szerint szellemi tulajdon megsértése, “illojális konkurencia” és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység miatt indított pert, ezután döntött a Hargita megyei törvényszék, hogy megtiltja a Csíki Sör palackozását és gyártását.

A Csíkit még tavaly novemberben dobták piacra, a Heineken Romania azóta háborúzik ellene, mondván az ő Ciuc Premium nevű sörére hasonlít a neve. Egy keresetet amúgy elvesztett a Heineken, ezután nyújtotta be a mostanit, amit viszont megnyert. A bíróság szerint a Csíki Sör megsértette a Heineken szellemi tulajdonát, ráadásul tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt a versenyben.

Az ítélet nyomán 30 napon belül be kell szüntetniük a gyártást, vissza kell vonniuk és meg kell semmisíteniük a termékeiket, valamint nem használhatnak két domainnevet: a Csikisor.com-ot és a Csikisor.ro-t. 2,4 millió forintnyi perköltséget is ki kell fizetniük.

Nyakas székely nem adja fel

Lénárd azonban fellebbez és folytatja a sör gyártását. Így indokolt: “Tudjuk ugyanúgy, mint minden székely és erdélyi magyar ember, hogy sem a Heinekennek, sem másnak rajtunk kívül soha nem volt a kereskedelemben Igazi Csíki Sör vagy Csíki Sör nevű magyar márkája”. Lénárd a jövőre is gondol, új üzemet épít a csíkszentsimoni gyár mellé. A mostani ügyben úgy gondolja, nem a romániai bíróságoknak kéne igazságot szolgáltatni, hanem az európai védjegyhivatalnak.

A Heineken is kilincselt már európai szervezetnél: a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál akarta elérni, hogy kimondják, a Csíki Sör a Ciuc hamisítványa. A Heineken a falig ment, a fogyasztóvédelemnél is bemószerolta a Csíkit, részben azért, mert románul nem tüntetnek fel semmilyen információt a sörön.

A per a Nemzet cikke szerint alapvetően nyelvi, nyelvértelmezési kérdés. A 2004 óta a Heineken által gyártott Ciucot a helyiek csíki sörnek nevezik, így a kérdés az, mennyire nevezhető márkanévkoppintásnak, ha egy köznyelvi fordulatot egy másik márka átvesz és használ.

Mint korábban megírtuk, hamarosan Magyarországra is begyűrűzhet a kicsik és nagyok harca a sörpiacon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik