Gazdaság

Kiakadtak a multik az újabb trafikmutyira

nemzeti-dohanybolt(210x140).jpg (Array)
nemzeti-dohanybolt(210x140).jpg (Array)

A nyertesek nevetségesen keveset, csak 600 millió forintot fizetnek az államnak a nagykereskedelmi koncesszióért, miközben várhatóan 5-10 milliárd forint hasznot hoz majd nekik a trafikellátás.

A Philip Morris, a Japan Tobacco International és az Imperial Tobacco közös közleményben tiltakozik az ellen, hogy a kormány a British American Tobaccóból (BAT) és a Continental-csoporthoz tartozó Tabán Trafikból csinált nemzeti trafikellátót – írta a Népszabadság nyomán az Index.

A két vállalat, amit a kormány kiválasztott, 2015 november elsejétől kizárólagos ellátója lesz a 6300 magyarországi trafiknak. A kiszorulók legfeljebb javaslatot tehetnek a trafikoknak, hogy vegyék a termékeiket, de eladni már csak a trafikellátóknak adhatnak el.

A kormány szokása szerint mindezt nyilvános pályázat nélkül, a nyilvánosság teljes kizárásával intézte el. A közlemény szerint az ilyen fajta diszkrimináció a három cég szerint illegális állami támogatásnak minősül. A lépéssel szerintük a kormány kivételez azokkal a cégekkel, amelyek Magyarországon gyártják a termékeiket.

A Philip Morris, a JTI és az Imperial nemcsak azon háborodott fel, hogy őket kizárták a nagykereskedelemből, hanem azon is, hogy a közlemény szerint a nyertesek nevetségesen keveset, csak 600 millió forintot fizetnek az államnak a nagykereskedelmi koncesszióért, miközben várhatóan 5-10 milliárd forint hasznot hoz majd nekik a trafikellátás. A koncessziós díjat amúgy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleménye szerint fokozatosan vezetik be, idén még csak 10, jövőre pedig 100 millió forintot kell majd fizetni, utána pedig évente 100 millióval emelkedik az összeg 5 éven át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik