Gazdaság

A kormány mindenképp megvédi a rezcsicsökkentést

Kovács Zoltán (Array)
Kovács Zoltán (Array)

A kötelezettségszegési eljárás tény, hogy tárgyalnak az EU-val az is tény, hogy írtak levelet, az szintén. De hogy a rezsicsökkentésből engednének, az kizárt - állítják.

A kormány mindent megtesz egyik legfontosabb intézkedése, a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséért – jelentette ki a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán ezt azt követően nyomatékosította, hogy a hvg.hu hétfőn közzétett cikke szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter május 8-i keltezéssel arról írt az uniós energetikai biztosnak, hogy a kormány olyan lépéseket tervez, amelyek eredményeként leáll a rezsicsökkentés, sőt a honlap szerint a levélben leírt, kilátásba helyezett lépések nyomán nem kerülhető el a gáz és az áram drágulása.

Sziklaszilárd a kormány szándéka

A kormányszóvivő tájékoztatóján emlékeztetett: februárban az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az úgynevezett harmadik energiacsomag vállalásaival kapcsolatban. Ezeket egyébként szinte egyetlen európai országnak sem sikerült maradéktalanul átültetnie – tette hozzá.

A magyar kormány intenzív tárgyalásokat folytat az ügyben az EU-val, és kellő időben részletes tájékoztatást ad majd, de bármi történik is, a rezsicsökkentés eredményeinek megvédésére vonatkozó kormányzati szándék “sziklaszilárd” – közölte Kovács Zoltán. Annyit elmondott, hogy “egy rendkívül bonyolult (…), leginkább szabályozási kérdésekről folyó vitával állunk szemben, amelynek legkevésbé fontos eleme az árképzés”.

Egy tapodtat sem lépnek vissza

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője a sajtótájékoztatón jelezte, a Fidesz-KDNP-frakció teljes egészében támogatja a kormány rezsicsökkentési politikáját, amely mellett az emberek nagy többsége is kiállt.
Úgy fogalmazott, a nemzetközi energiacégeknek kedvező rendszeren “Magyarország ütött rést”.

Így míg korábban Európa legmagasabb gáz- és második legmagasabb villanyárát a magyar családok fizették, addig ma már ők jutnak hozzá a kontinensen a második legolcsóbb energiához – közölte, hangsúlyozva: “ebből nem kívánunk egy tapodtat sem visszalépni”.

A hvg.hu cikkével kapcsolatban a kormánypárti politikus kérdésre azt mondta, rossz dolognak tartja, hogy “ez a levél kikerült”, “a taktikai elemeket” nem szeretnék megosztani.

Jobbik: a kormány tisztázza, hogy áll a “rezsiharc”!

A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy tisztázza, hogy áll az Európai Bizottsággal szembeni “rezsiharc”. Apáti István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: ha igazak a hvg.hu-n megjelent hírek, akkor a gáz és az áram ára rövidesen újra emelkedhet. Megjegyezte, hogy nem a kormány tekintélye miatt aggódnak, hanem a magyar háztartások miatt.

Szavai szerint ha a bizottság kötelezettségszegési eljárása kedvezőtlen eredménnyel zárul, akkor a közműszolgáltatók bírósági felülvizsgálatot kérhetnek az energiahivatal által megszabott rendszerhasználati díjakra, s amennyiben a közműszolgáltatói lobbi erősebb lesz a magyar kormánynál, akkor eddig nem érvényesíthető adók – közműadó, tranzakciós díj, energetikai különadó – átháríthatók lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik