Gazdaság

Céges információkról beszélt, milliókat kellett fizetnie

pletyka (Array)
pletyka (Array)

Munkáltatója áremelési gyakorlatáról tájékoztatta kereskedelmi partnereit egy ügyvezető, az információk alapján a GVH megbüntette a munkaadót. Az ügyvezetőnek milliókat kellett fizetnie - írja az adozona.hu.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az ügyvezető igazgató alperes munkavállaló részt vett egy szövetség nagyvállalkozói tagozatának ülésén, ahol a jelenlévőket tájékoztatta a kereskedelmi partnereinél alkalmazott áremelések mértékéról és időpontjáról – számol be a tanulságos eset kezdetéről az adozona.hu.

Az üléssel történtekkel kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított és megállapította, hogy a gazdasági társaság a gazdasági versenyt korlátozó magatartás tilalmába ütköző módon járt el, 7,2 milliós bírságot szabott ki. A társaság pedig 2010-ben át is utalta az összeget az államnak.

De itt nincsen vége a történetnek.

A munkáltató a fecsegő munkavállalón akarta behajtani a milliós összeget, ezt az elsőfokú bíróság elutasította, másodfokon viszont arra kötelezték a pletykás dolgozót, hogy fizesse ki a 7,2 milliárd forintot, valamint annak kamatait munkáltatójának.

A fecsegő illető a Kúriához fordult, ott azonban helyben hagyták a másodfokú döntést. Aki a jogi magyarázatra is kíváncsi, kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik