Gazdaság

Így kell készülni kell a következő válságra

kovacs-arpad(960x640).jpg (Array)
kovacs-arpad(960x640).jpg (Array)

A Költségvetési Tanács elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, a kormánynak ki kell használnia a mostani "kegyelmi állapotot".

Alacsony deficittel és adósságcsökkentéssel kell felkészülni a következő, remélhetőleg csak távolabbi európai válságra, hogy a krízis ne rázzon meg minket annyira, mint 2008-ban – nyilatkozta a lapnak Kovács Árpád.Mint mondta: már nem egy, hanem két százalék feletti Magyarország potenciális gazdasági növekedése, a hitelminősítők pedig hamarosan javíthatnak az ország adósbesorolásán.

“Kegyelmi állapot van ma a világban. A válság utáni helyreállítás szakaszában vagyunk, amit ki kell használni. Amikor jól megy a gazdaság, akkor kell szerkezeti modernizációra vállalkozni, alacsony hiányt tartani, és védeni a forint árfolyamát, amennyire lehet” – tette hozzá.

A Költségvetési Tanács elnöke a jövő évi költségvetésről azt mondta: ahhoz, hogy stabil forintárfolyammal a GDP arányában 2 százalékos legyen a hiány 2,5 százalékos gazdasági növekedés mellett, feltételezni kell több pozitív várakozást is, így például, hogy az EU sikeresen lesz túl a görög válságon, megmarad az autóipari boom, itthon megindul a magánhitelezés, az uniós forráslehívás nem lesz rosszabb, mint most, és alacsonyan maradnak az energiaárak.

A jövő évi költségvetés negatív kockázatai közül Kovács Árpád szerint a legnagyobb a kis- és középvállalkozói szektor teljesítményének és versenyképességének alakulása, nagy kockázatot jelent a mezőgazdaság teljesítményének mikéntje, továbbá, hogy milyen mértékű lesz a társadalom és a külföldi befektetők bizalma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik