Gazdaság

Orbán veje kiugrott a keszthelyi kikötős cégből

Március óta már nem tulajdonos az egyik keszthelyi kikötőt érdekes körülmények között megszerző cégben Tiborcz István vállalkozása, a Green Investment & Solution – írta meg a Magyar Narancs.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla: tavaly decemberben Tiborcz István és üzlettársai érdekeltségébe került a keszthelyi kikötőt üzemeltető cég és több kikötői ingatlan. Tiborcz Green Investments&Solutions Kft. nevű cégével vett részt az ügyletben. Az ingatlanokat 330 millió, a céget 7 millió forintért vették meg, és vállalták az üzemeltető 23 milliós adósságának törlesztését is.

A Magyar Narancs azonban az Opten céginformációs adatbázisban észrevette: március 25-e óta a Green Investments, Tiborcz cége már nem tulajdonos a keszthelyi kikötőcégben.

A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-t 2014. júniusában jegyezték be, 3 millió forintos törzstőkével alapították. Két hónappal a keszthelyi kikötőüzlet nyélbeütése előtt került Tiborcz István érdekeltségéhez, a Green Investments Kft.-hez, illetve további öt céghez. 

A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-t három cég hozta létre, közöttük a tavaly november 28. óta már PBE Építő Kft. néven futó PBE Energiamenedzsment Kft., amely akkor Tiborcz egyik üzlettársa, Hamar Endre cége volt és az Elios Innovatív Zrt.-n keresztül Tiborcz-érdekeltségként is szerepelt az ügyletben. A PBE-t később megvette a Green Investments, majd helyet is cserélt a két cég a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik