Gazdaság

11 milliárd forintot adózott a kecskeméti Mercedes-gyár

mercedes-gyar(210x140).jpg (Array)
mercedes-gyar(210x140).jpg (Array)

Az elmúlt évben 150 ezer darab B- és CLA-osztály készült Kecskeméten, a termelés 2012. évi megkezdése óta így már több mint 300 ezer autó gördült le a szalagokról.

Kecskeméten közel másfélszer annyi autót gyártottak tavaly, mint egy évvel korábban, köszönhetően a kizárólag idehaza gyártott CLA modell nemzetközi népszerűségének. Ez pedig jelentősen megdobta a cég árbevételét. Tavaly több mint 2,8 milliárd eurót ért el a társaság ezen a soron – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. sajtótájékoztatóján a Portfolio tudósításában.

Az idei rekord eladásokhoz nagyban hozzájárultak a cég kompakt modelljei, köztük az idehaza is gyártott B-osztály és a kizárólag idehaza gyártott CLA (utóbbi modellből több mint 100 ezer darabot értékesítettek 180 országban). A cég ugyanis ebben a szegmensben közel 25 százalékos növekedést tudott elérni, amiben az is nagy szerepet játszott, hogy a belépő új modell, a GLA kedvező fogadtatásra talált a világpiacon.

A Mercedes jó teljesítményéből Kecskemét és az ország is is profitált, a vállalat közel 5 millió eurót utalt át a városnak és 11 milliárd forint társasági adót fizette be. A jövőkép is pozitív, Thomas Geier, a Mercedes-gyár vezetője ugyanis kijelentette, hogy az eddigi eredmények ellenére nem fognak hátradőlni, hanem még erőteljesebben fejlesztik majd kecskeméti üzemüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik