Gazdaság

600 milliárdból épít utakat a kormány

utepites(210x140).jpg (útépítés, )
utepites(210x140).jpg (útépítés, )

Gyorsítaná a közlekedési beruházásokat a kormány, ezekre magyar forrásból 600 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte a közlekedésért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Becsey Zsolt elmondta, a mintegy 600 milliárd forintos keret azon megyei jogú városok, fontos ipari centrumok, valamint az országhatárok gyorsforgalmi úti bekötésére szolgál, amelyeket – különböző jogszabályi előírások miatt – nem lehet uniós forrásból fedezni.

Jelezte, a következő hét év európai uniós forrásainak nagy részét vasútfejlesztésre kell fordítani. Azoknál a beruházásoknál tudnak európai uniós forrást igénybe venni, ahol az utak a transzeurópai hálózatba kapcsolódnak; máshol hazai pénzre van szükség – tette hozzá.

A helyettes államtitkár a magyar forrásból bekötendő városok között említette Sopront, Kaposvárt, Zalaegerszeget, Salgótarjánt, Egert, Ózdot, Békéscsabát. Tájékoztatása szerint az útfejlesztési tervek között szerepel még Esztergomnak az M1-es autópályával való összekötése is.

Becsey Zsolt emlékeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentésére. Lázár János akkor azt mondta, jogszabálycsomagot terjesztenek a parlament elé, amely a közlekedési beruházások felgyorsítását célozza. Ennek lényege, hogy az átlagosan 6,5 évig tartó projektek 2,5 év alatt megvalósuljanak – ismertette. Közölte, a kormány mintegy 350 kilométer út megépítéséről is döntött, ezek összértéke 580-600 milliárd forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik