Gazdaság

Leállították az M4-es autópálya építését

Lázár János, Giró-Szász András sajtótájékoztató (Lázár János, Giró-Szász András sajtótájékoztató)
Lázár János, Giró-Szász András sajtótájékoztató (Lázár János, Giró-Szász András sajtótájékoztató)

Lázár szerint az EU megvonta a támogatást. Pedig az EU már rég közölte, hogy nem ad pénzt. Kartellvádról most nem volt szó.

A kormány a tegnapi kormányülésen úgy döntött, hogy leállítja az M4-es autópálya megépítését. Ezt Lázár János mondta el a hetente megtartott csütörtöki kormány-sajtótájékoztatón. Lázár annyit mondott, hogy azért állítják le a fejlesztést, mert az unió nem ad pénzt a felújításra. 

Sőt, Lázár azt mondta, hogy az unió “megvonta” a támogatást a pályaépítését. Pedig a 444 már korábban megírta, hogy az Unió eleve nem adott pénzt a pályaépítésre. 

Lázár szerint 2014 végén zárultak le a tárgyalások az Európai Bizottsággal, ahol az EB azt mondta, hogy nem értenek egyet a projekt céljával. Korábban a kormány még azzal az indokkal függesztette fel az M4 építését, hogy az EU-nak gyanús lett a kivitelezés.

„Az ok az Európai Bizottság által felvetett gyanú, miszerint a kivitelező cégek kartellmegállapodást kötöttek, ami ellentétes az uniós joggal”, mondta korábban Csepreghy Nándor fejlesztésipolitikai kommunikációért felelős államtitkár. 

Erről a kartellvádról Lázár most nem beszélt. Az M4 leállítását csak a támogatással indokolták. 

Seszták Miklós fejlesztési minisztert utasították arra, hogy szerezze vissza azt az előleget, amit az állam már kifizetett a kivitelező cégeknek. Lázár azt mondta, készen állnak arra, hogy a kivitelezőkkel “elszámoljanak”. De csak azért fognak fizetni, ami mögött valódi munka is van. Átnézik a szerződéseket. Az NIÜ eddig 22 milliárd forintot fizetett ki a pályaépítésre. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik