Gazdaság

Még több önkormányzat szedhet adót jövőre

szantofold(210x140).jpg (szántóföld, aratás)
szantofold(210x140).jpg (szántóföld, aratás)

Akár a jelenleginél ötvenszer annyi helyhatóság is rászánhatja magát, hogy valamilyen új típusú vagyoni adót vezessen be.

Új adók jöhetnek

Egy tavalyi törvénymódosítás lehetővé tette az önkormányzatoknak, hogy a magánszemélyekre újfajta adókat vessenek ki (feltéve, hogy nincs még olyan helyi vagy központi adó, amit szednének). Már akkor folytak a találgatások, hogy vajon mennyire élnek majd a helyhatóságok a lehetőséggel, mennyire lesznek majd kreatívak, ha új adót „kell” kitalálni.

A Napi Gazdaság cikke szerint bár szabad kezet kaptak az önkormányzatok, eddig még nem sokan használták ki a lehetőséget – mindössze 0,3 százalékuk (mintegy 100 önkormányzat) vetett ki újfajta adókat (pl. földadó, útadó). A föladó pedig nem is biztos hogy maradhat, mert úgy tűnik, nem állja ki a törvényességi próbát.

Jövőre több önkormányzatnál vezethetnek be új adókat

A lap megkérdezte a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnökét arról, mi várható adóztatás terén a jövőben. Schmidt Jenő szerint a következő évben dömpingszerű adókivetésre lehet számítani, főleg a vagyoni típusú adóknál.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségénél (MÖSZ) is hasonlóan látják a jövőt. Gémesi György elnök szerint az önkormányzatok idén még – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – elsősorban az eddigi helyi adókkal (építmény, ingatlan, telek, iparűzési) operálnak. Jövőre azonban ez nagymértékben változhat, és a nagyobb adóerő-képességgel bíró települések újabb és újabb terheket vethetnek ki immáron települési adó formájában: többnyire a működési kiadások és a fejlesztések után kell majd többet fizetni (például útépítés) – mondta a Napi Gazdaságnak a MÖSZ elnöke.

Az ok, hogy egyre több feladatot kapnak az önkormányzatok, de a finanszírozás nem igazodik ehhez.

Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik