Gazdaság

Húsvétkor kicsit többet iszunk, mint máskor

borok-(960x640).jpg (borok, )
borok-(960x640).jpg (borok, )

Mármint csupa „a" betűvel kezdődőt. De most csak a borról lesz szó, hogy vöröset vagy rozét kortyolgatunk-e mostanában szívesebben.

A borászatok számára nagyon fontos időszakot jelentenek a húsvét előtti hetek, ugyanis az átlagoshoz képest 30-40 százalékkal több bor fogy ilyenkor és a vásárlók is többet költenek egy palack borra – nyilatkozta Varga Bálint, a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője értékesítési adataik és a húsvéti borfogyasztást felmérő internetes kutatásuk
alapján, melyben 1600 fő vett részt.

Bor toplista

Az eredmények szerint a megkérdezettek 18 százalékkal többet áldoznak egy palack borra húsvét előtt. A válaszadók több mint fele, vagyis 57 százalékuk a húsvétra szánt borokat jellemzően hiper- és szupermarketekben vásárolja meg.

Továbbra is a vörösbor a meghatározó az ünnepi időszakban (a válaszadók 41 százaléka vörös bort vásárol az ünnepekre), a második helyen a fehérborok szerepelnek (32 százalék). Meglepő a rozét választók magas aránya (27 százalék).

 

Varga Bálint szerint különösen érdekes az, hogy minden negyedik megkérdezett rozét fog fogyasztani húsvétkor: „Tíz évvel ezelőtt a rozé rétegbor volt, néhány százalékot képviselt a forgalomból, de az utóbbi években kitört a »rózsaszín forradalom« és évről évre többen válnak rozé rajongóvá. A dinamikus növekedés alapján elképzelhetőnek tartjuk, hogy a rozé hamarosan a fehér és a vörös kategória vetélytársa lesz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik