Gazdaság

Az informatika hasítana, ha hagynák

informatika (informatika)
informatika (informatika)

Az informatikai szövetség szerint 300 milliárd forinttal is nőhet az állam bevétele az infokommunikációs állások betöltésével. Úgy véli, nemzetközi sikereket is hozhatna, ha ebbe a szektorba fektetne az állam.

Akár 200-300 milliárd forinttal is nőhet a költségvetés bevétele egy-két éven belül, ha betöltik a jelenleg mintegy 10 ezer szabad információs és kommunikációs technológiai (IKT) állást Magyarországon – mondta Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke hétfőn, Budapesten, újságírói háttérbeszélgetésen.

Hozzátette: ennek feltétele, hogy a kormány megfelelő forrásokat biztosítson a kis- és középvállalatok (kkv) digitális transzformációjára, az IKT-megoldások minél szélesebb körű alkalmazására, valamint az informatikai oktatásra és szakképzésre.

100 milliárd forint kellene

Az IVSZ elnöke szerint ehhez a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a tervezett néhány tízmilliárd forint helyett mintegy 100 milliárd forintra lenne szükség.

Laufer Tamás kiemelte: az infokommunikációs iparág a hazai össztermék mintegy 10-12 százalékát adja, a magyar szoftverexport a 3 évvel ezelőtti 200 milliárd forintról 300 milliárd forintra nőtt minden szektorban.

Átértelmezett versenyképesség

Vityi Péter, az IVSZ alelnöke megjegyezte, hogy az informatika versenyképességi előnye korábban a termelési hatékonyság növeléséről, költségcsökkentésről szólt. A digitális transzformáció eljövetelével már másképp gondolkoznak erről, mivel a versenyképességet – Magyarországon – le lehet fordítani exportképességre is – mondta.

A kiindulópont az innováció, egy új ötlet, majd kell megfelelő számú szakember, hogy termék legyen belőle, ezt követően szükség van finanszírozásra, hogy elkezdődjön a gyártás, majd világpiaci növekedésre, amivel nemzetközi sikereket lehet elérni – sorolta. Gazdaságpolitikai szempontból kérdés, hogy termel-e hasznot és generál-e munkahelyeket az innováció – mondta.

Kérdés az is, hogy lehet-e irányítani az innovációt, kiválasztani olyan technológiákat, ahol Magyarországnak jó esélye van a világpiacon.

Átrendezhetik a gazdaságot

Utalt a McKinsey nemzetközi tanácsadócég tanulmányára, amely 12 olyan technológiát sorolt fel, amik 2020-ig jelentős gazdasági átrendeződést fognak gyakorolni a világpiacon. Ezek között van egyebek mellett a háromdimenziós nyomtatás, a dolgok internete (Internet of Things, IoT), valamint az új olajkutatási technológiák.

Magyarországnak a pályázati források elosztásánál az IVSZ javaslata szerint az IoT technológiára kellene fókuszálnia, mivel ez a terület több, IKT és nem-IKT jellegű iparágat érint, azaz ösztönözné a vállalatok digitális transzformációját – tette hozzá az IVSZ alelnöke.

A speciális tudást kellene erősíteni

Horváth Ádám, az IVSZ oktatási szakértője kiemelte: az oktatásnak nem csak programozó matemematikusok képzésével kell foglalkoznia, hanem informatikai alapkészségek – mint a logika, szabályozás, minták felismerése – fejlesztésével is. Ehhez szükséges lenne a megfelelő IKT infrastruktúra megteremtése, aminek része, hogy újabb eszközökre cseréljék a legtöbb magyarországi iskolában 3-6 év közötti, egyes esetekben csak szöveges tartalmak megjelenítésére alkalmas számítógépeket.

Horváth Ádám kitért arra is, hogy a Magyarországon általános IKT képzés jellemző, ami drága és hosszú, ráadásul az így szerzett tudás az öt éves képzés ideje alatt elavul. Fontos lenne a speciális tudás szerzése, a szakosodás, a továbbképzések erősítése – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik