Gazdaság

A GVH megvizsgálja a Telekom-Telenor együttműködést

Nagyito(210x140).jpg (nyagyító, )
Nagyito(210x140).jpg (nyagyító, )

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-vel (Telekom) és a Telenor Magyarország Zrt.-vel (Telenor) szemben.

A közérdek védelmében

A vállalkozások, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (amely egyébként már jóváhagyta a két cég között létrejött egyezséget) tájékoztatta a GVH-t a vállalkozások között létrejött, szélessávú szolgáltatásaik nyújtását biztosító hálózataikat és frekvenciáikat érintő együttműködésről.

A megállapodás lenyege az lenne, hogy Így a két cég közösen üzemelteti és fejleszti 800 MHz-es 4G mobilhálózatát Budapest kivételével az egész országban. S ígéretük szerint ezzel nyerhetnek a fogyasztók is. 

A felek közötti együttműködés jelentős hatást gyakorolhat a hazai mobil hang- és adatszolgáltatások minőségére, illetve hosszú távon befolyásolhatja a szolgáltatások piacainak magyarországi versenyfeltételeit.

A GVH annak vizsgálatára indított eljárást, hogy a Telekom és a Telenor fenti magatartása összhangban áll-e a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés rendelkezéseivel.

Még nem azt mondják, hogy gond lenne

Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel a vállalkozások piaci szerepére, az általuk nyújtott szolgáltatások jellegére és a magatartás által potenciálisan érintett előfizetők jelentős számára.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások magatartása törvénybe ütközik. Az eljárás a tények tisztázására és azok versenyjogi értékelésére irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik