Gazdaság

Egyre többen sodorják a cigarettát

A NAV szerint nem tűnt el 2-3 milliárd szál cigaretta a legális kereskedelemből, a sodrás miatt csalókák a számok. A GfK szerint az illegális kereskedelem aránya meghaladja a 12 százalékot.

Megnégyszereződött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által tavaly lefoglalt vágott és finomra vágott dohány mennyisége: míg 2013-ban ez 6,7 tonnát tett ki, addig 2014-ben már 27 tonnát foglaltak le – írja a vg.hu. Az adóhatóság közlése szerint a cigarettánál is érzékelhető a növekedés, tavaly 102 millió szál dohányterméket foglaltak le a 2013. évi 70 millió után.

Idén januárban 3,8 millió szál cigaretta akadt fenn a NAV rostáján 3,8 millió forint értékben. A lap szerint a februári adatokon nagyot lendít majd, hogy nemrég Európa eddigi legnagyobb illegális cigarettagyárát számolták fel Vecsésen, itt 22 tonna dohányt és 2,3 millió szál cigarettát vontak ki az illegális kereskedelmi forgalomból. A percenként 2 ezer szál kapacitású gyártósoron fél év alatt 11 milliárd forint piaci értékű cigarettát lehetett volna előállítani.

A dohánypiacra 15 százalékos áramelkedés volt jellemző az elmúlt másfél évben, ezért megélénkült a feketepiac is: becslések szerint a legális forgalom tavaly a korábbi évi 12 milliárd szál cigarettáról 7,3 milliárd szálra csökkent, vágott dohányból változatlanul mintegy 5 ezer tonna fogyott.

A Világgazdaság hozzáteszi: a NAV tájékoztatása szerint ha az éves cigarettamennyiségeket kiegészítjük a vágott dohányból készíthetővel, akkor kiderül, hogy maga a fogyasztói piac nem, vagy alig csökken, tehát a legális forgalomból nem tűnt el 2-3 milliárd szál cigaretta – egyszerűen a vágott dohányból kevesebb kerül egy szál cigarettába.

Ezzel szemben a GfK Hungária legutóbbi felméréséből már az derült ki, hogy a cigaretta magyarországi feketepiacának aránya meghaladja a 12 százalékot. Sőt: mivel a kutatás nem tért ki a fogyasztási dohányra, és nem terjedt ki a kisebb városokra, falvakra sem, így valószínűleg az illegális kereskedelem meghaladja a 12 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik