Gazdaság

Hoppon maradt a Közgép

Elhappolt egy 3,3 milliárdos közbeszerzést a Simicska Lajos érdekeltségébe Közgép elől a Szijj László és Varga Károly érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt.

Az uniós közbeszerzési értesítő szerint a Duna Aszfalt és a KE-VÍZ 21 Kft. nyerte el azt a 3,3 milliárd forintos közbeszerzést, melynek keretén belül a 338. sz. főút Nyíregyháza nyugati elkerülő szakaszának kivitelezési munkáit és kiegészítő tervezési feladatait kell elvégezni – írja az mfor.hu.

A nyertes mellett külön pályázattal indult a Strabag és a Közgép is, sikertelenül. A portál hozzáteszi: bár a hirdetményt csak február 13-án, a pályázatot meghirdető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már február 11-én feladta azt, a szerződéskötés pedig február 5-én volt.

Épp aznap, amikor Simicska Lajos – a Class FM, a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió tulajdonosa – a Népszavának totális médiaháborúról beszélt.

Már voltak pofonok

2013-ban még napi 815 millió forintot keresett Simicska cége, hol szólóban, hol konzorciumi partnerként. 2014 szeptemberében már gyűltek a fellegek a Közgép egén: lefújták a hárosi Duna-híd és a hozzá vezető sztrádaszakasz teljes átépítését, a hivatalos magyarázat szerint elfogyott az uniós keret. Sajtóinformációk szerint azonban a szaktárca azt nehezményezte, hogy a projektet kizárólag a Simicska-birodalom zászlóshajója nyerhette volna meg.

Tegnap pedig újabb Közgép-kudarctól volt hangos a sajtó: a Szijjártó Péter édesapjának érdekeltségébe tartozó Vasútépítők újíthatja fel a ráckevei HÉV-vonalat. Simicska ezzel egy negyedmilliárdos megbízásról csúszott le.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik