Gazdaság

A tőkehelyzetét javítja a Wizz Air a tőzsdére lépéssel

Wizz-Air(960x640).jpg (Wizz Air)
Wizz-Air(960x640).jpg (Wizz Air)

A részvények 20 százaléka kerülhet piacra, amellyel a korlátozott tőkéhez jutásán segíthet a társaság - mondta Váradi József, a cég vezérigazgatója egy nemzetközi videokonferencián.

A légitársaság szerda reggel jelentette be, hogy nyilvános kibocsátásra készül az első negyedévben a londoni tőzsdén. A cég nagyjából 150 millió euró bevételre számít a részvénykibocsátásból, de azt nem közölték, hogy pontosan milyen áron és milyen számban kezdik majd árulni a Wizz Air részvényeit.

Stratégiai pozíciót építhetnek

Váradi József szerint a tőzsdei bevezetés új távlatokat nyit a társaságnak, mivel eddig a tőkéhez való hozzájutásuk korlátozott volt. A bevezetés után – amelyet még az első negyedévben lezárnak – jelentősen javul a cég likviditása, hitelképessége, olcsóbban kaphatnak hitelt, és erre megfelelő stratégiai pozíciót lehet építeni – fejtette ki.

A részvények 20 százaléka kerülhet piacra, a másodlagos piac mértékét viszont Váradi József egyelőre nem tudta megbecsülni. A cél a pénzügyi teljesítmény maximalizálása.

Új gépek állnak a házhoz

A közép-kelet-európai térségben 300 millió ember él, az elkölthető jövedelmük azonban a töredéke a nyugat-európainak, ezért szükség van a térségben diszkont légitársaságra, ez pedig megfelelő alapot ad a Wizz Air növekedéséhez. Bár a keleti piacok felé is nyitottak, Váradi József elmondása szerint a Wizz Air fejlődése az uniós piacon is megalapozott, mivel bevételük 91 százaléka az unión belül keletkezik.

A tájékoztatón az is kiderült, hogy 2015 novemberétől csak 230 ülőhelyes Airbus A321-esek érkeznek a flottába, ezeknek a mostani A320-asokkal szemben 9 százalékkal alacsonyabb az egy székre jutó üzemeltetési költsége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik