Gazdaság

Napelem: milliárdos projektek állhatnak le

napelemek (napelem)
napelemek (napelem)

Beruházások százai sodorta veszélybe a kormány új rendelkezése, ami a fajlagos bekerülési költséget az eredeti kiírásban szereplő 700 ezer forint/kW helyett 500 ezer forint/kW-ban állapítja meg.

Egy kormányhatározat miatt több száz olyan uniós projekt sorsa pecsételődhet meg, amelyek révén napelemes rendszereket telepítettek volna kórházakra vagy önkormányzati épületekre. A módosítás miatt ugyanis a nyertes pályázóknak vagy a beruházóknak olyan pluszkiadásokat kellene vállalniuk, amelyre vélhetően csak kevesen lesznek képesek – írja a Világgazdaság szerdai számában.

Hatvanegy pályázó összesen 9 milliárd forintot nyert még tavaly ősszel a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) költségvetési intézményeknek kiírt napelem pályázatán. Döntően kórházak kaptak jellemzően 100 és 200 millió forint közötti támogatást, de például a bajai, a gyulai a gyöngyösi, vagy a tatabányai kórház mellett a nyert még a szegedi fegyház és börtön, a Baranya Megyei Kormányhivatal, a Szent István Egyetem, a Nógrád megyei Rendőr-kapitányság vagy a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola és a Pécsi Tudományegyetem is – derül ki a cikkből.

Mint írják, ezek az intézmények most éppúgy gondban vannak, mint az a több mint 480 önkormányzat, amelyek között 16 milliárd forintot osztottak szét egy másik KEOP-pályázaton. Ennek a két pályázatnak ugyanis tavaly december 29-én megjelent határozatában a kormány úgy módosította az egyik fontos kitételét, hogy amiatt akár több tízmillió forinttal is csökken a beruházások támogatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik