Gazdaság

Csúfos véget érhet az államadósság elleni alap

pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság, )
pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság, )

Indításakor évi 2000 milliós befizetésre számította, ehhez képest tavaly 57 millió forint gyűlt össze az utalásokból.

Az Összefogás az Államadósság Ellen Alap (Összefogás Alap) megszüntetését javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belső auditja – értesült a Napi Gazdaság. Az újság hétfői cikke szerint az átvilágításra még tavaly került sor, és az erről készült jelentés a befizetések alacsony szintje miatt látja indokoltnak a kezdeményezés felszámolását.

Az alapot irányító testület elnöke a lapnak megerősítette a tárca ellenőrzését, illetve annak eredményét is, ugyanakkor jelezte, hogy nem ért egyet az abban megfogalmazottakkal. A februárban esedékes éves beszámolóban a szervezet fenntartását fogja kérni a minisztertől – mondta Horváth Tihamér.

Az alapba tavaly mintegy 57 millió forintot utaltak, és bár ez több mint kétszerese az azt megelőző évben felajánlott összegnek (23 millió forint), jócskán elmarad a 2012-ben elért 263 millió forinttól. Az elnök szerint a kezdeményezés 2011. áprilisi elindításakor 2000 millió forintos befizetéssel kalkuláltak. Hogy ennek töredéke érkezett csak be, több okra vezethető vissza. Az alap mögött semmiféle marketingtevékenység nincs, és az adakozási hajlandóság is elmaradt a várakozástól – mutatott rá.

Eddig összesen 2600 befizetés érkezett, ezek jelentős része magánszemélyekhez (Horváth maga is 10 millió forintot utalt az alapba), valamint az egyházakhoz köthető. A legnagyobb egyszeri utalás egy mezőgazdasági cégé, amely 21 millió forinttal járult hozzá az államadósság csökkentéséhez, a legkitartóbb befizető pedig Matolcsy György jegybankelnök, aki évente egymillió forinttal száll be az alapba.

Horváth Tihamér arról is beszélt, hogy korábbi szándékával ellentétben a jövőben is vállalja az alap vezetését, és ehhez nagyobb támogatást vár a kormányzattól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik