Gazdaság

Tízmillárdokat menthetett ki a Tesco

Tesco(210x140).jpg (Tesco)
Tesco(210x140).jpg (Tesco)

Az áruházlánc nyilvános beszámolóiból vezette le egy szakértő, hogy az anyavállalathoz kisebb vagyon vándorolt ki – írja a Magyar Nemzet.

Lentner Csaba közgazdászprofesszor felvetette a lapnak, hogy piaci monopolhelyzete és nettó bevétele alapján nyereségesnek kellett volna lennie a Tescónak Magyarországon. A cég azonban a költségelszámolások után veszteséget mutatott ki.

– Az csak az adóhatóság számára derülhet ki, hogy indokolt, az üzletvitelhez elengedhetetlen teljesítések állnak-e a jelentős kiadások mögött. A lényeg az, hogy a két költségleírással eltűnt a 601 milliárdos bevétel után elvárható nyereség. Sőt, a részvénytársaság eredménye 43 milliárd forintos veszteségbe fordult át. Összességében 143 milliárd forinttal több költséget könyveltek el 2013-ban olyan ráfordításként, aminek köszönhetően pozitív nyereségadó-alapot nem képeztek hazánkban – magyarázta a lapnak Lentner.

A lap a cég korábbi felsővezetői köréből lévő forrásra hivatkozva azt írja, hogy bonyolult cégkapcsolatok és átláthatatlan szerződések révén tízmilliárdos összegeket utal ki Angliába a magyarországi leányvállalat, hogy csökkentse a nálunk fizetendő adók alapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik