Gazdaság

Cáfol a SPAR és a CBA, a Tescót minden megoldás érdekel

Tesco(210x140).jpg (Tesco)
Tesco(210x140).jpg (Tesco)

Az üzletlánc a Magyar Nemzetnek cáfolta, hogy heteken belül lakat kerül tucatnyi áruházára. A CBA szerint rossz helyen nyíltak a bezárt Tescók. 

A lapnak a cég kommunikációs igazgatója azt mondta, idén új üzleteket nyitnak. Három fővárosi szupermarkettel, február végéig pedig három benzinkúton működő egységgel bővül a hálózat. Maczelka Márk arra reagált, hogy a HVG.hu azt írta, több mint negyven Spar-üzletből hamarosan 9-12 egység bezár, így csökkentenék a társaság veszteségeit. A portál szerint az áruházlánc csendben karcsúsítana, felújításra hivatkozva zárnának be egyes üzleteket, amelyeket már ki sem nyitnának. Ezt a kommunikációs vezető nem akarta kommentálni, mondván, a mostani helyzetben nincs szükség feltételezésekre, a dolgozók riogatására, idén a franchise rendszer kiépítése a cél. Azzal a Sparnak eddig 325 millió forintos közterhet jelentő élelmiszerlánc-felügyeleti díj 9 milliárdra emelkedését is ellensúlyozhatják.

Fotó: MTI

A Magyar Nemzet szerint a Tescónál nem áll meg a bezárási hullám,  de a CBA sem jelentkezett be a megüresedett áruházakra. A CBA kommunikációs igazgatója az RTL Klub híradóját cáfolva mondta, hogy szó sincs a bezárásra ítélt Tescók bekebelezéséről, már csak amiatt sem, mert legfeljebb egy teljes egészében kivonuló hálózat által felszabaduló piaci rés betöltéséről gondolkodnának el, nem pedig 13 rossz helyen megnyitott árusítóhelyről.

A bezárt Tesco-üzletekből a NAPI. hu szerint kínai mindenes, turkáló, élelmiszerbolt vagy akár lepusztuló, elértéktelenedő ingatlan is lehet. A portál emlékeztet rá, hogy három éve mintegy 100 üzletet hagyott maga mögött a Match. A boltok több mint 90 százaléka gyorsan gazdára talált, a legtöbben a CBA és a Coop, a bevásárlóközpontokban a Spar rendezkedett be. A Tesco közölte a lappal, hogy minden lehetséges megoldást figyelembe vesz, beleértve az újbóli bérbeadást vagy az ingatlan eladását

Ajánlott videó

Olvasói sztorik