Gazdaság

Óriásit zuhantak az árak

olajszállító (olajszállító, olaj, )
olajszállító (olajszállító, olaj, )

Az olajár esése, azaz a nemzetközi rezsicsökkentés esése játszotta a legnagyobb szerepet, hogy a várakozásoknál nagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak Magyarországon.

A fogyasztói árak 2014-ben átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek, decemberben 0,9 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz képest. Novemberhez viszonyítva 0,7 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Az árak a várakozásokhoz képest nagyobbb mértékben estek. Londoni pénzügyi elemzők 0,4-0,7 százalékos átlagos fogyasztói árcsökkenést valószínűsítettek decemberre. Utoljára 1968-ban volt ilyen alacsony a fogyasztói árak éves csökkenése, ekkor mínusz 0,3 százalékot tett ki éves összehasonlításban – mondta Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője.

Hozzátette: a decemberi csökkenésért egyértelműen két tétel felelős, a háztartási energia árának csökkenése és az elmúlt időszaki szokatlan árcsökkenési hullám a járműüzemanyagoknál. Az alacsony havi inflációhoz az élelmiszerek árának csökkenése is hozzájárult, a karácsony előtti időszakra jellemző akciók miatt.

Az egész éves adatot vizsgálva jól látszik, hogy az üzemanyagár csökkenésnek volt a legnagyobb hatása az árindex csökkenésére. Az olajár azért esik már augusztus óta, mert az USA-ban a palagáz forradalom túlkínálatot teremtett.

Biztos, ami biztos, a kormány máris értelmezte nekünk a számokat. Azt írták, “a kormány gazdaságpolitikája egyértelműen sikeres az infláció leszorításában, az alacsony infláció legfőbb nyertesei pedig a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik