Gazdaság

A rubelzuhanás hazavághatja az orosz turistaforgalmat

szallodai-szoba(210x140).jpg (szállodai szoba, takarítónő, )
szallodai-szoba(210x140).jpg (szállodai szoba, takarítónő, )

Bár a 2014-es adatok jók voltak, az utóbbi 2-3 hónapban csökkent az Oroszországból érkezők száma. Egy euró, most a korább 45 helyett 70 rubelbe kerül.

Visszaeshet az orosz turisták létszáma idén az orosz-ukrán konfliktus és a rubelválság hatásai miatt, amelynek az ágazat 2014-es teljesítményre még nem volt számottevő hatása az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

Mások többet buktak

Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége alelnöke az MTI-nek kiemelte: a 2014-es számokban nem lesz számottevő a különbség a megelőző évhez képest, hiszen az első tíz hónapban 4 százalékkal több orosz turista érkezett Magyarországra. Az utóbbi 2-3 hónapban csökkent az Oroszországból érkezők száma, de 2014-es év így is jó év volt – mondta. Véleménye szerint inkább 2015-ben várható jelentősebb csökkenés, ha a rubel euróval szembeni árfolyamának jelentős gyengülése tovább folytatódik. Néhány hónapja 1 euró még 45-50 rubelt ért, ez most már majdnem 70 rubel.

A környező országokban, így például Csehországban a magyarnál jóval nagyobb, 30 százalékos a visszaesés, Finnországban pedig 65 százalék. Magyarország elsősorban gyógyturisztikai célországként érdekes az orosz utazóknak, ezért kevésbé érezhető a rubelválság hatása. Az adatokat az is befolyásolja, hogy a statisztikákban a szállodákban megszálló orosz beutazók számát vizsgálják, az egyszerűbb szálláshelyekre egyénileg érkezőket nem.

Az Oroszországból érkezők 70 százaléka szervezett utazások keretében jön Magyarországra, az utazási irodák szerint 2014-ben nem volt számottevő a visszaesés.

Megfordulhat a trend

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára szerint a magyarországi szállodákban 2014 első negyedévében 25 százalékkal nőtt az orosz vendégek létszáma az előző év azonos időszakához képest. Az orosz-ukrán konfliktus miatt a növekedés mértéke lassult, olyannyira, hogy augusztusra a havi adatban már csökkenést mért a statisztikai hivatal 2013-hoz képest – mutatott rá. Október végéig – amikor már 10 százalékkal kevesebb orosz turista érkezett az országba, mint egy évvel korábban – az éves növekedés 3 százalékosra olvadt.

A szállodaszövetség főtitkára szerint amennyiben ez a trend tovább folytatódik, 2014-re stagnálhat, míg idén csökkenhet az orosz látogatók száma, mivel a rubel gyengülése jelentősen visszaveti az utazási kedvet. “2014-ben az orosz beutazás stagnálásával számolhatunk, amennyiben novemberben és decemberben is folytatódott a második félévben elindult tendencia”- fogalmazott. Hozzátette: erre vonatkozóan a KSH a novemberi adatokat 2015 januárjában, a decemberi, illetve tavalyi egész éves adatokat februárban fogja megjelentetni. Ha nem rendeződik az orosz-ukrán konfliktus, akkor 2015-ben már visszaesés várható az orosz piacról – jelezte.

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. is azt emelte ki közleményében, hogy elhanyagolható az ukrán válság hatása a turizmus 2014-es teljesítményére. A KSH adatai szerint az idei év első tíz hónapjában az Oroszországból érkező vendégek 684 ezer vendégéjszakát töltöttek el az ország kereskedelmi szálláshelyein, ami 4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte az MT Zrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik