Gazdaság

Még jobban odavág a kormány a hipermarketeknek

Az Országgyűlés döntése alapján kisebb árbevételű üzleteket is érinthet - már 2017-től - a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma, ha nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.

A képviselők 120 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett fogadták el a változtatásokat. Egyrészt az eredetileg 50 milliárdos árbevételi határt leszállították 15 milliárd forintra, így az értékesítési szankció több üzletet érinthet majd. Azokat, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből ered, két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele pedig eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét esetben nulla vagy negatív. 

Változás továbbá, hogy a korábban javasolt 2018 helyett már 2017. január 1-jétől alkalmazható lesz a tiltás a 2015-ös és a 2016-os üzleti év alapján.

A változtatás még érzékenyebben érintheti az olyan hipermarketek, mint például a Tesco és az Auchan, de fájhat a kisebb CBA-boltoknak is.

A képviselők megszavazták a plázaépítési tilalom részletszabályait is. Korábban azért döntöttek a 2012 januárjától hatályos plázaépítési moratórium meghosszabbításáról, mert az 2015 elején lejár. Változást jelentett, hogy a korábbi 300 helyett a 400 négyzetméteresnél nagyobb bruttó alapterületű üzletek építéséhez, illetve bővítéséhez kell beszerezni az országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik