Gazdaság

Hatezer embert kártalanítanak a Széchenyi Hitelszövetkezet miatt

Az ügyfelek körében mindössze tizenegy néhány olyan magánszemély van, akik esetében a biztosító nem fizet automatikusan, mert az ő betétek meghaladják a 31 milliós kártalanítási összeghatárt.

Miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a héten visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét, a betétesek kártalanítása három héten belül megkezdődhet, az ügyfelek mindenről időben tájékoztatást kapnak – mondta Németh Lászlóné az MTI-nek.

A törvény alapján a Széchenyi István Hitelszövetkezetnél végzett átvizsgálás súlyos pénzügyi problémákat és működési szabálytalanságokat tárt fel, az MNB ezért visszavonta az intézmény működési engedélyét – emlékeztetett az államtitkár.

Németh Lászlóné elmondta, hogy a közel 6 ezer betétes kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap fogja végezni a 100 ezer eurót, azaz a mintegy 31 millió forintot meg nem haladó megtakarítások esetében. Az ügyfelek körében mindössze tizenegy néhány olyan magánszemély van, akik esetében a betétek nagysága meghaladja az OBA által biztosított kártalanítási összeghatárt – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik