Gazdaság

Százmilliárdot szán stadionokra a kormány

Nem enyhül jövőre sem sportlétesítmény-építési láz: ismét irdatlan összegű beruházásokat támogatnak majd a büdzséből.

Az egészségesebb életmód, sportélet és sportfejlesztések támogatása címszó alatt a kormány deklarálja, hogy továbbra is elkötelezett e célok mellett. És ezen belül jövőre is folytatja a sportlétesítmények rekonstrukcióját és új létesítmények is készülnek. Tavaly erre a célra majdnem százmilliárd forintot költöttek, és az idén is hasonló nagyságrendű beruházásokat találhatunk a Varga Mihály által csütörtökön benyújtott költségvetési tervezetben.

Viszont Orbán azt mondta:

94,571 milliárd sportberuházásokra

Ezen az összegen belül 88,150 milliárd forint jut kifejezetten sportlétesítményekhez, stadionokhoz kapcsolód beruházásokra. Ezenkívül két utánpótlás-nevelési centrumra 4,621 milliárd forintot szánnak, tornaterem-építésre pedig 1,8 milliárd forintot. Hangsúlyozzuk, ezek csak a sportcélú beruházásokra szánt összegek.

S hogy mennyi ez a majdnem százmilliárd forint? Összehasonlításul: a tervezet szerint 101 milliárd forinttal több bevételt várnak jövőre a lakossági befizetésekből. Ezen belül a személyi jövedelemadóból 84,7 milliárd forinttal növelte a bevételi elvárásokat a kormány.

Magyarország új címe

Stadionok és milliárdok

A beruházási alapból az Emberei Erőforrások Minisztérium címsora alatt találjuk, mennyi kiadást tervezett a kormány jövőre sportcélú beruházásokra. A teljes összeg tehát majdnem 95 milliárd forint. Ezen belül is kiemeltük a legnagyobb tételeket.

Toronymagasan vezet a Nemzeti Olimpiai Központ projektje, amelyre majdnem az egész sportberuházási keret felét, 44,272 milliárd forintot szánnak. Ezután már csak tízmilliárd forint alatti tételeket találunk, igaz nem keveset, közülük is a következők a leghúzósabb tételek.

A 2021. évi úszó-vb megrendezéséhez köthető fejlesztésekre például 6,146 milliárd forintot, a Bozsik Stadionra 2,1 milliárdot, a Diósgyőri Stadionra 2,75 milliárdot, a Székesfehérvári Sóstói Stadionra 4,5 milliárdot, a Szombathelyi Haladás Stadionra 4,974 milliárdot, a Tüskecsarnokra 1,451 milliárdot, a Gödöllői uszodára 3,474 milliárdot, a kiemelt sportegyesületek sportlétesítményeire 3,997 milliárd forintot szánnak a közösből.

És emellett a biztonság kedvéért majdnem négy és félszeresére megemelték a Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkeretét is, így lett 420 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik