Gazdaság

Két magyar ügy az Európai Bíróság napirendjén

Az E.On Földgáz Trade az energiahivatalt, a UPC pedig a fogyasztóvédelmi hatóságot perelte. A főtanácsnokok a panaszosoknak adtak igazat.

Ellentétes az uniós joggal az a magyar bírósági gyakorlat, amely kizárja a közigazgatási bíráskodáshoz való hozzáférésből azokat a gázkereskedőket, amelyek a nemzeti szabályozó hatóság valamelyik határozatát akarják megtámadni – fejtette ki az Európai Bíróság egyik főtanácsnoka. A cég gázszállítási kapacitást akart vásárolni az FGSZ Földgázszállító Zrt.-től, de jóval többet, mint amennyi rendelkezésre állt. Az FGSZ az energiahivataltól kért iránymutatást, amely visszavonta az addig hatályos szabályozásokat arra hivatkozva, hogy akadályozzák az új szereplőket a piacra lépésben. Az E.On ezt az energiahivatali döntést akarta megtámadni magyar bíróságon, de arra hivatkoztak, hogy ehhez nincs joga, mert a döntés nem neki, hanem az FGSZ-nek szól. Luxemburgba a Kúria küldte el az ügyet azzal a kérdéssel, hogy a gázkereskedő cég az uniós jog értelmében érintett fél-e.

A UPC által indított eljárás azután kezdődött, hogy a cég egy korábbi tájékoztatás ellenére egy ügyfelétől nem 2011. február 10-ig, hanem február 14-ig kért előfizetői díjat. A kliens panaszt tett, a fogyasztóvédelem pedig neki adott igazat megállapítva, hogy a UPC tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ez az ügy is a Kúriától került Luxemburgba azzal a kérdéssel, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat-e az, ha a szolgáltató egyetlen ügyfelet érintően közöl valótlan információt. Az ügyben eljáró európai bírósági tanácsnok szerint egyetlen elszigetelt eset nem tekinthető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak, ahhoz az kellene, hogy címzettek meghatározatlan csoportja felé irányuljon vagy több fogyasztó vonatkozásában ismétlődjön.

A főtanácsnokok indítványai még nem minősülnek ítéletnek és nem kötik a bíróságot a későbbi döntéshozatal során. A főtanácsnok feladata az, hogy pártatlan és független javaslatot terjesszen a bírák elé az ügyek jogi megoldására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik