Gazdaság

Új plázák nőnek ki a földből Budapesten

Etele City Center (Etele City Center)
Etele City Center (Etele City Center)

A következő években három új pláza nőhet ki a földből Budapesten. Kettő a 4-es metró két végén, a harmadik Óbudán.

Nagyszabású ingatlanprojektek készülődnek a négyes metró mindkét végén. Keleten a lengyel Echo Investment multifunkcionális fejlesztése a Bosnyák téren, nyugaton pedig a Futureal Csoport újabb város rehabilitációs projektje a Kelenföldi pályaudvarnál. És ha minden jól megy, Óbudán 2016-ra készül el a 140 ezer négyzetméteres Aquincum, amit az Árkád beruházója épít. Mindhárom projekt felmentést kapott a plázastop alól.

Megújul a Bosnyák tér

A lengyel fejlesztő még 2006-ban vásárolta meg a Csömöri, a Mosztár, a Bosnyák és a Rákospatak utca által határolt telket 4 milliárd forintért, és ennek tízszeresét tervezték a projektbe invesztálni. Miután a metróépítés kútba esett, és jött a 2008-as világválság, a lengyelek csökkentett tervekkel álltak elő, végül pénz hiányában jegelték a projektet.

Most azonban új lendületet kapott a projekt, mivel az önkormányzattal múlt héten írták alá az új együttműködési megállapodást. Az Echo Investment, az összesen 107 ezer négyzetméteren elterülő Mundo Center bevásárlóközpont építését várhatóan jövő év elején kezdi meg és – a tervek szerint – 2018-ra készül el. Az újonnan épülő bevásárlóközpontban mintegy 170 üzlet, egy multiplex mozi és 1350 parkolóhely várja majd a vásárlókat. Íme két látványterv a Bosnyák térről:

Fotók: Mundo Center

Új városközpont születik Őrmezőn

A magyar Futureal a Kelenföldi pályaudvarnál tervez óriás beruházást, melynek része egy új pláza, egy új irodaház, és a terület teljes felszínrendezése. Budapest utolsó plázamentes területe az agglomerációból érkezők legfontosabb átszállóhelye. Elővárosi vasút, metró, villamos, busz, autópálya elérhetőség fogja itt keresztezni egymást, ahol a becslések szerint naponta 150 ezer ember fog áthaladni. Ez meghaladja a Nyugati téren jelenleg megforduló közönség számát.

„A Corvin Sétányhoz hasonlóan itt is teljes komplexitásában, város rehabilitációként kezeljük a projektet. Reményeink szerint az Etele City Center bevásárlóközpontra hamarosan találunk finanszírozót, és jövő nyáron elindulhat az építkezés” – mondta a Hir24-nek Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója. Ehhez kapcsolódóan új városi közteret hoznak létre a teljes Etele tér megújításával, valamint a 4-es metró kijárata előtti terület felszínrendezésével. Az új pláza 44 ezer négyzetméteren valósul meg, 120 millió eurós befektetéssel. Lesz benne élelmiszer áruház, műszaki áruház, divatáru, különböző szolgáltatások, éttermek, kávézók, sok parkoló. Íme, néhány látványterv:

Fotók: Mérték Építész Stúdió

Mi kell a plázák sikeréhez?

A CBRE ingatlan tanácsadó elemzése szerint a plázák sikere öt dologtól függ: jó bérlői mix és nagynevű márkák (Európában a két legnagyobb látogatómágnes a Zara és a H&M), jó megközelíthetőség (elsősorban autóval). A további három szempont, hogy hány potenciális vásárlót tudnak elérni, milyen minőségű a környezetük, és mekkora a piaci verseny. Magyarországon az Allee, Aréna, Árkád, Mammut, Westend a prémium élboly, napi 35-50 ezer látogatóval, másodvonalba a Corvin Pláza, a MOM Park, a Pólus Center, a vidéki Árkádok, és a kecskeméti Malom Center tartozik napi 10-20 ezer látogatóval.

Vége lehet a hét szűk esztendőnek

Minden jel arra mutat, hogy hamarosan vége lehet a hét szűk esztendőnek a hazai ingatlanpiacon. A befektetési piac volumene 2014 első félévben (400 millió euró) máris túlszárnyalta a 2013-as év egészét, a lakáspiaci adásvételek az elmúlt két év legjobb eredményeit hozták, és a befektetők újra vásárolják az ipari ingatlanokat. A hotelek is jól szerepelnek, és az irodapiacon megindult a bérleti díjak emelkedése, ami zene a befektetők füleinek. A megnövekedett érdeklődés főként a globálisan alacsony kamatkörnyezetnek és a javuló magyar makroadatoknak (GDP, infláció, alapkamat, növekvő fogyasztás) köszönhető. Bár a külföldi ingatlanalapokból óriási pénzek kezdtek áramolni a hazai irodapiacra, az általános befektetési hajlam az az elmúlt években nem növekedett, hanem inkább csökkent Magyarország iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik