Gazdaság

Idén sem tud osztalékot fizetni a Magyar Telekom

A társaság pénzügyi helyzete, valamint a működési és üzleti feltételek miatt is úgy látja, nem lesz olyan helyzetben, hogy fizethetne.

A Magyar Telekom bejelentette, hogy a most rendelkezésre álló információi alapján, jelenlegi tervei szerint nem fog osztalékot fizetni a 2014. évi eredmény után.

Az idén nyáron történt

A társaság osztalékpolitikája alapján, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30%-40% közötti céltartományban kívánja tartani, valamint tekintettel a Csoport pénzügyi helyzetére, a jelenlegi működési és üzleti környezetre és feltételekre, a társaság úgy gondolja, hogy nem lesz olyan helyzetben, hogy osztalékot fizessen a 2014. évi eredmény után.

A fentiek az Igazgatóság által a későbbiekben a Közgyűlés részére előterjesztendő hivatalos osztalékjavaslat függvényében változhatnak. A hivatalos osztalékjavaslatot az Igazgatóság megfelelő időben fogja előterjeszteni, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll, és valamennyi előfeltétel teljesül.

A cég már tavaly sem fizetett osztalékot, hasonló okokra hivatkozva. Az előző két évben még volt náluk osztalék, részvényenként 50 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik