Gazdaság

Megvan a legnagyobb magyar jövedelemcsúcs

Majdnem négyszer annyi után adózott a legmagasabb munkabért összehozó magyar, mint egy évvel korábban.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint tavaly éves szinten 3 milliárd forintos volt a legnagyobb munkajövedelem – tudósított a Napi.hu. Ami jóval több, majdnem négyszer annyi, mint az egy évvel korábbi csúcs (760 millió forint).

A különadózó jövedelmek azonban ezt is überelték – az osztalékot és tőkejövedelmet is figyelembe vevő toplistán ugyanis 10 milliárd forintot vallott az első helyezett. Ami kétszer annyi, mint amennyi a tavaly előtti csúcsbevallás összege volt.

Több jövedelemből kevesebb szja-t fizettünk

A magánszemélyek 2013-ban 8761 milliárd forint jövedelmet szereztek az szja-bevallások alapján, ami 4 százalékkal – 333,5 milliárddal – haladta meg az egy évvel korábbit. Személyi jövedelemadóból egyébként 1318,3 milliárd forintnyi folyt be az államkasszába tavaly (az áfa után így az szja a második legnagyobb adóbevétel). Ez azonban 39,1 milliárd forinttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban (megszűnt a szuperbruttó és a családi adókedvezmény is csökkentette a kötelezettségeket).

A kedvezmények miatt a 16 százalékos egykulcsos adó mellett 13,6 százalékos volt az adóterhelés (1,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban). Az adófizetők száma nőtt, tízezerrel (4,010 millióra), de az egy főre jutó adó összege csökkent, 326 ezer forintra. 

Munkaviszonyból származó bérjövedelemmel 3 millió 849 ezren rendelkeztek, melynek átlagos havi összege 174 ezer forint volt, ami 4 ezer forinttal több az előző évinél.

A társaságiadó-bevételek is csökkentek, 322,5 milliárd forintra.

Több a nyereséges vállalkozás, de…

A társas vállalkozások viszont 2013-ban 2713 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el a NAV adatai szerint, 6,4 százalékkal – 184 milliárd forinttal – kevesebbet az előző évinél. Az eredményt a pénzügyi műveletek veszteségének jelentős növekedése rontotta – számolt be az MTI.

A nyereséges vállalkozások száma 3 százalékkal nőtt, az általuk kimutatott nyereség ugyanakkor 5,3 százalékkal csökkent. A veszteséges társaságok száma 9,4 százalékkal, veszteségük 3,9 százalékkal mérséklődött. A nulla eredményt elérő vállalkozások száma mérséklődött.

A hírügynökség szerint Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese keddi sajtótájékoztatóján az adatokat úgy értékelte, a tavalyi számok előrevetítik, hogy a magyar gazdaság 2014-ben jobban teljesít, az idei teljesítményt növelő folyamatok már tavaly elindultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik