Gazdaság

Gigaáfacsalást leplezett le az adóhatóság

A színesfémhulladékkal kapcsolatos ügyet a magyar és a cseh revizorok együtt derítették fel.

Még tavaly januárba nyúlik vissza az áfacsalási ügy, amikor egy győrszentiváni színesfém-kereskedő családi céget fülelt le a NAV, 6 milliárd forintos csalásért. Most újabb, 1,7 milliárd forintos ügyet tártak fel, amely ugyan nem része a korábbi eljárásnak, de a gyanúsítottak között van átfedés – írta a Kisalföld.hu.

Tavaly januárban

A lap által megkérdezett Csiszár Csaba alezredes tájékoztatása szerint a NAV a cseh partnerhatósággal együttműködve csapott le az áfacsalókra. Gyanújuk szerint a már számos ügyből ismert körbeszámlázásos módszerrel rövidítették meg ismét a költségvetést, cseh társaságok közbeiktatásával. S miközben cégről cégre adták-vették (papíron legalábbis) a színesfémet, közben folyamatosan igényelték vissza az áfát.

Hét embert már előzetes letartóztatásba vettek a lap által klánként emlegetett társaságból, de úgy tudni, más gyanúsítottjai is lehetnek az ügynek.

Jövőre egyébként az áfacsalás megnehezítésére fordított áfázást vezethetnek be az acél- és fémkereskedelemre – emlékeztetett az üggyel kapcsolatban a hvg.hu.

Mint emlékezetes, az áfabotrányt kirobbantó volt NAV-os, Horváth András szerint évente mintegy ezermilliárd forintnyi forgalmi adót csalnak el a legnagyobb cégek, de az ügyleteknek haszonélvezője több ezer közepes vállalkozás is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik