Gazdaság

Így kerülhetjük el a benzinkutas átveréseket

Bár a legutóbb neten keringő átverésekről nem bizonyosodott be, hogy igazak lennének, a fogyasztóvédők tanácsot adtak, hogyan lehet megúszni a csalásokat.

Az elmúlt időszakban levél keringett a legnagyobb közösségi oldalon, miszerint egy fővárosi benzinkútnál a 65 literes tankba 70 litert sikerült tankolni a kijelző szerint. Egy másik példa szerint a tankolt üzemanyag fele vizet tartalmazott, mely a gépkocsi azonnali meghibásodását eredményezte.

Hatóság az eseteket megvizsgálta, és nem igazolódtak a gyanúk. Emellett nem tartják persze kizárhatónak, hogy kevésbé becsületes benzinkút-üzemeltetők gazdaságossági szempontokat szem előtt tartva szabálytalanságokat követnek el. Ezért mindenkinek azt tanácsolják, hogy ha úgy érzik, hogy valóban bizonyítható méltánytalanság érte őket, tegyen panaszbejelentést.

Hamis mérés

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság MNO-n megjelent cikke szerint ha valaki úgy véli, hogy tankjába nem annyi üzemanyagot tankolt, mint amit a kijelzőn lát, a bizonyítás érdekében lehetőség szerint fényképezze le az adott kútoszlopot és a mérőállást, valamint tartsa meg a blokkot a vásárlásról. A hamis mérés ügyében a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál tehet panaszbejelentést.

Rossz minőségű benzin

Amennyiben az autója meghibásodását a panaszos szerint rossz minőségű benzin használata okozza, úgy azt tanácsolják, hogy vegye fel a benzinkút üzemeltetőjével a kapcsolatot, és jelezze a gépkocsiban okozott kár tényét. Amennyiben van rá lehetőség (még ugyanaz a benzin található a kút tartályában), az üzemeltető megkérhető, hogy biztosítson hivatalos vizsgálati mintát az adott kútban található benzinből. (A benzin minőségvizsgálatát az Ásványolajtermék Minőségellenőrzési Zrt-nél kérhetik.)

A benzinkúton felvett jegyzőkönyvben rögzítsük a tankolt üzemanyag fajtáját, mennyiségét, illetve a gépkocsi adatait. A benzinkút üzemeltetője a keletkezett kár kapcsán valószínűsíthetően kéri a gépkocsi javításáról kiállított számla másolatát, mely ilyen esetben általában az elvégzett szűrőcseréről és rendszertisztításról szól. Ezen túlmenően az autósnak a szerviz által kiállított nyilatkozatot is csatolnia szükséges, melyben a javítást végző szakember alátámasztja a meghibásodás okát. Amennyiben a bizonyítékok ellenére nem sikerül egyezségre jutniuk a károkozás elismerését, a kár megtérítését, mértékét illetően, akkor a kártérítés iránti igény érvényesítése fizetési meghagyásos, illetve azt követően polgári peres eljárás keretében lehetséges, vagy alternatív megoldásként kezdeményezhető a Békéltető Testület eljárása. (www.bekeltetes.hu)

Árfelszámítási helytelenségek

Ha árfelszámítási szabálytalanságot tapasztalunk, annak kivizsgálására a fogyasztóvédelmi felügyelőségek rendelkeznek hatáskörrel, így azt tanácsolják tegyenek panaszbejelentést a vállalkozás, vagy az panaszos lakóhelye szerint illetékes felügyelőségnél.

Mégis hol tankoljunk?

A hatóság felhívja a figyelmet, hogy érdemes lehetőség szerint olyan benzinkútnál tankolni, ahol már többször tankoltak és megbízhatónak tűnt a benzin minősége, valamint érdemes előtte tudakozódni az árakról, hiszen a kereskedők árai között országos szinten igen nagy eltérés is lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik