Hazánkban a mai napig nem alakult ki a középosztály, holott az ezredforduló táján ilyen remények fogalmazódtak meg. A társadalom rétegei egyfajta körte formában épülnek egymásra, amely a legszélesebb alsóbb osztályoktól felfelé haladva egyre keskenyedik.
Az osztályok közötti átjárás pedig korlátozott – míg lejjebb kerülni viszonylag könnyű, addig felsőbb osztályba lépni meglehetősen nehéz. Egyébként a többség számára nem fontos az osztályhoz tartozás, a többi „osztálytárssal” való azonosulás – derül ki az eddig legnagyobb hazai felmérésből, mely 13.560 fős online, plusz 1000 fős reprezentatív megkérdezéssel készült.
Az Osztálylétszám2014 című a GfK Piackutató Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont szakmai együttműködésének eredménye. A kutatás felhívja a figyelmet az ország területi megosztottságára, hiszen óriási a szakadék a fővárosi-nagyvárosi és a kisvárosi-falusi lakóhely között.
A fizetéstől a zenehallgatásig
A kutatásnál abból indultak ki, hogy az egyén helyét a társadalomban több tényező határozza meg: a jövedelme, a vagyona, az iskolai végzettsége, hogy mivel foglalkozik hivatásszerűen, mennyi embert ismer és ezek az ismerősök mely társadalmi csoportba tartoznak. Sokszor az alapján sorolnak valakit az elitbe, hogy milyen sok a pénze, holott az is fontos, hogyan tölti a szabadidejét, milyen kapcsolatai vannak, és hogyan használja azokat. Sokat elárul valaki pontos társadalmi helyzetéről például az is, hogy jár-e nyaralni, és ha igen, hová, milyen zenét hallgat vagy éppen összejár-e a barátaival.
Ezért a ma létező társadalmi csoportokat és főbb jellemzőiket azok gazdasági, kulturális és kapcsolati tőkéje alapján kategorizálták.
Gazdasági tőke alatt a jövedelmet – így rendszeres havi fizetést –, illetve az ingatlant és megtakarításokat magába foglaló összetevőket vizsgálták. A kulturális tőkén egyrészt a magas kultúra fogyasztását (színház, múzeum, komolyzene, könyvek) értik, másfelől pedig az újkultúra fogyasztását (pl. internetezés, közösségi oldalak látogatása, szabadidős sportokba bekapcsolódás, stb.). A kapcsolati tőke egyik formája mennyiségi (ismerősök száma), a másik pedig inkább az ismerősök társadalmi helyzetét teszi a középpontba (például ismer e fodrászt, bankárt, tanárt, politikust, stb. és kérhet-e tőle segítséget).
A „magyar körte” – a magyar társadalom osztályszerkezete
Forrás: Osztálylétszám2014, GfK-MTA TK
Ezek alapján a kutatók a következő osztályokat találták:
Elit (2 százalék); Felső közép (10,5 százalék); Feltörekvő fiatalok (6 százalék); Vidéki értelmiség (7 százalék); Kádári kisember (17 százalék); Sodródók (18 százalék); Munkások (16,5 százalék); Leszakadtak (23 százalék).
S íme, egy kis fogódzó, hogy az olvasó is eldönthesse, vajon melyik osztályba tartozhat:
Elit (2 százalék, legfeljebb 200.000 ember)
Gazdagok és a magas kultúra különböző szegmenseinek fogyasztói, ugyanakkor kapcsolati szempontból zárt csoport. Nagyon magas körükben a felsőfokú végzettségűek és a budapestiek aránya, státuszuk gyakorlatilag „örökletes”, hiszen már szüleik is hasonló társadalmi körülmények között éltek.
Felső közép (10,5 százalék, szűk egymilliónyi magyar)
Fővárosi és nagyvárosi lakóhelyen élnek, mind a gazdasági, kulturális és kapcsolati tőke terén jó eredményeket mutatnak. Magasan képzettek, sok embert ismernek és kapcsolataikat jól is használják. Rendszeresen járnak színházba, sok szabadidővel rendelkeznek, sportolnak, aktív közösségi életet élnek.
Feltörekvő fiatalok (6 százalék, mintegy félmillióan lehetnek)
Ők azok a fiatalok, akik jelenleg főleg még szüleik pénztárcáját használják a mindennapokban, de tudásuk, saját és szüleik kapcsolatai révén bennük van a jövő ígérete – bármi lehet belőlük. Az összes társadalmi csoport közül ők az újtőke maximális felhasználói: a tudásmenedzsment, az információkezelés vagy a személyes kapcsolatok működtetésének gurui. A csoport egy részét a fiatalos attitűddel rendelkező középkorúak alkotják.
Vidéki értelmiség (7 százalék, 600–700 ezer ember)
A vidéki értelmiség mindennel rendelkezik, amivel a felsőbb társadalmi osztályok, de mindenből kevesebb van neki. Ők a kisvárosi tanárok, orvosok, helyi közéleti szereplők, akik mindenkit ismernek. Átlagos, de biztonságos jövedelemmel rendelkeznek, járnak nyaralni, magas a kultúra iránti igényük, többnyire állami alkalmazottak vagy vállalkozók.
Kádári kisember (17 százalék, kb. másfélmillió magyar)
A kádári kisember „éldegél”. A mindennapokban nehezen, de kijön a jövedelméből, nyaralni nem jár, alig beszél idegen nyelvet, inkább állami munkahelyen dolgozik, ahol irodai foglalkozást űz. Főleg kisebb településen él.
Sodródók (18 százalék, 1,6–1,7 millió honfitársunk)
A feltörekvő fiatalok mellett a másik fiatalos réteget a sodródók adják, akiknek szülei nem az elitbe, hanem a középosztályba tartoznak. Képzetlenebbek, nincs elég kapcsolatuk (sem személyes, sem szervezeti), nem járnak színházba, nem olvasnak könyveket, viszont nagyon otthon vannak az újkultúrában. A mindennapoknak élnek, ugyanakkor újkultúra-tudásuk (internet) akár feljebb is viheti őket a társadalomban. A réteg fiataljainak egy jelentős része a „mamahotel” viszonylagos biztonságában él.
Munkások (16,5 százalék, nagyjából másfélmillió fő)
A réteg tagjai döntően szakmunkás végzettségűek, viszonylag sok embert ismernek, de kötődéseik alacsony presztízsűek. Kis vagyonnal, jövedelemmel rendelkeznek, és egyáltalán nem fogyasztanak kultúrát, barátokkal ritkán járnak össze, leginkább otthonukban szórakoznak, „tévéznek”. A munkásokat a leszakadtaktól egyetlen tényező különbözteti meg: az ide tartozóknak van munkája, azonban amint elveszítik az állásukat – tartalékok híján – azonnal a leszakadtak osztályába kerülnek át.
Leszakadtak (23 százalék, bő kétmillió magyar)
A magyar társadalom számosságában legnagyobb rétege a leszakadtak köre. Nem csupán anyagi, jövedelmi, vagyoni helyzetük rendkívül kedvezőtlen, de kapcsolatszegények, kultúrafogyasztásuk pedig elhanyagolható. Jelentős körükben a szakképzetlenek aránya: ha dolgoznak, fizikai vagy mezőgazdasági munkát végeznek, de leginkább munkanélküliek, közfoglalkoztatottak, segélyezettek, és magas körükben a rokkantak, illetve az öregségi nyugdíjasok aránya.
Megállapítható, hogy szüleik is hasonló jellemzőkkel bírnak: azaz a legalsó réteg is újratermeli önmagát. A társadalom alsóbb csoportjai kisvárosi, falusi lakóhelyeken koncentrálódnak, főként körükben jelennek meg az önmagukat romaként meghatározó válaszadók.
Gyenge osztálytudat
A kutatás megállapítja egyébként, hogy az osztály-hovatartozás érzete Magyarországon nem erős: saját bevallása alapján a magyar társadalom alig valamivel több mint fele tartja magát valamely osztályhoz tartozónak (58 százalék). Akik úgy érzik, tartoznak valamilyen osztályhoz, azok inkább a közép-alsóközép osztályokhoz sorolják magukat. A legalsóbb és egyben a számított értékek alapján legnépesebb társadalmi osztályba (vagyis a leszakadók közé) tartozónak kevesen vallották magukat – vélhetően nem szeretik magukat e csoportban látni, ezért aztán inkább úgy tekintik, nem tartoznak semmilyen osztályhoz.
Nincs önmagát elitként definiáló közösségünk sem, a felső középosztályba pedig saját bevallása alapján három százalék tartozik, miközben az elit és a felső középosztály összesen a társadalom 12,5 százalékát adja. Az önbevallásról szóló adatok szerint a válaszadók nem szívesen sorolják magukat az alsó és felső társadalmi osztályokba.
Területi szakadék
Ma Magyarországon a lakóhely és az életkor a rétegződésben elfoglalt társadalmi pozícióban meghatározóbb, mint azt a korábbi mérések alapján vélelmezni lehetett. A nemek szerint nincsenek jelentős különbségek, az iskolai végzettség azonban továbbra is meghatározó, alapvető szempontja a társadalmi hovatartozásnak.
Megállapítják még, hogy a felsőbb társadalmi osztályok tagjai jellemzően fővárosi/nagyvárosi lakóhelyen élnek és magasan iskolázottak, míg a vidéki kisvárosi/falusi lét, valamint a képzettség hiánya szinte determinálja az alsóbb osztályhoz való tartozást.
Az online adatfelvételt segítette és a fő következtetések szélesebb körben való ismertetését támogatja a Heti Válasz és az Origo.
