Gazdaság

Mol: 150 milliós bírság a GVH-tól

Az nem derült ki, hogy még évekkel ezelőtt visszaélt-e a gázolaj áránál erőfölényével a társaság.

Már 2010 óta húzódott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása, amit a Mollal szemben indított, azzal a gyanúval, hogy a társaság visszaélt gazdasági erőfölényével a gázolaj nagykereskedelmi listaárának meghatározásakor.

Jogsértést nem állapított meg a GVH, de a 2012-ben időhúzásért kiszabott 150 millió forintos ún. eljárási bírságot meg kell fizetnie a Molnak – írta a Napi.hu.

Ezt vizsgálták

A GVH egyébként a túlzottan magas és a túlzottan alacsony nagyfogyasztói árakat, a kedvezményrendszert/árdiszkriminációt és a listaárképzés gyakorlatot vizsgálta. Megállapították, hogy voltak olyan évek, amikor tartósan alul vagy felülmúlta a Mol listaára a nemzetözi referenciaként szolgáló Platts jegyzésárat. Ami azért lehetett gond, mert a potenciális versenytársakat elbizonytalaníthatta, hogy megtérülhet-e nekik az importálás.

A GVH szerint önmagában nem volt aggályos a gázolajár eltérítése, az viszont igen, hogy sem ennek hosszára, sem mértékére nem találtak objektív okot.

2004-ben is ez lett a vége:

A GVH szerint nem élt vissza gazdasági erőfölényével a Mol

Kötöttebb lesz az árazás

Az olajtársaságnak a döntés értelmében mindenesetre vállalnia kellett, hogy a következő öt évben (idén plusz négy év) a gázolaj nagykereskedelmi listaárainak változásai éves átlagban a Platts jegyzésárainak változásait szorosabban, legfeljebb plusz-mínusz 1 százalékos sávon belül fogják követni.

A tőzsdei áraknak – a kötelezettség előírásából fakadó – a jelenleginél lényegesen pontosabb követése ugyanis a GVH álláspontja szerint az importverseny erősödésének egyik fontos feltétele, amely a Mol árainak fogyasztók számára kedvezőbb alakulását eredményezheti.

De nyugalom. Emiatt nem várható napokon belül árváltozás a kutakon – jegyezte meg a lap, amely több korábban indított eljárást is megemlít, melyet jogsértés megállapítása nélkül zártak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik