Gazdaság

Szárnyal a gazdaság, de meddig?

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint idén az állam kiterjedt szerepvállalása révén a korábban becsültnél lényegesen gyorsabb lehet a növekedés és alacsonyabb az áremelkedés. Az intézet ugyanakkor hozzáteszi, hogy a jó idei eredmények nagyrészt fenntarthatatlanok.

A GKI az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a GDP hét éve nem látott mértékben, 3,5 százalékkal emelkedett az első negyedévben, és az EU-ban is csak a lengyel és a román adat volt jobb.

Még az építőipar is

A tanulmány felidézi, hogy 2014 első három hónapjában a legtöbb ágazat dinamikusan növelte teljesítményét: az ipari termelés 8,4 százalékkal, ezen belül a feldolgozóipar 10 százalékkal bővült. A felfutásban elsősorban a járműgyártás és a kapcsolódó beszállító ágazatok eladásainak növekedése játszott szerepet a gazdaságkutató szerint. Hosszú idő után nemcsak a kivitel, hanem a belföldi értékesítés is emelkedett.

Az építőipari termelés – köszönhetően a kedvező időjárásnak is – több mint 20 százalékkal lett nagyobb. A kiskereskedelmi forgalom 6,4 százalékkal, de a dohányforgalom megváltozott számbavételét figyelmen kívül hagyva is 4 százalékkal nőtt.

De hol az áfa?

A GKI szerint az adatok bizonytalanságát jelzi, hogy az áfabevételek ennél kisebb mértékben, az első negyedévben csak 1,4 százalékkal, az első négy hónapban 3 százalékkal emelkedtek, miközben a pénztárgépek NAV-hoz kapcsolása miatt elvileg fehéredő hatásnak is jelentkeznie kellett volna.

A munkanélküliek száma egy év alatt 2,9 százalékponttal, 8,1 százalékra csökkent, amely nagyrészt a közmunka és a külföldi munkavállalás következménye, de az első negyedévben a közmunkások nélkül is 2,3 százalékkal emelkedett a foglalkoztatás – fejti ki a GKI.

Többet rakhatunk zsebre

A bruttó átlagkereset 1,8 százalékkal, a közmunkások nélkül 6,4 százalékkal emelkedett az első három hónapban. Mivel a nettó keresetek ugyanennyivel nőttek, az áremelkedés pedig átmenetileg megszűnt, az első negyedévben a reálkeresetek is ugyanennyivel emelkedtek.

A prognózis szerint az idei béremelések a rendkívül alacsony infláció miatt feltehetőleg elmaradnak a tavalyitól, a közmunkások száma és ezzel aránya pedig csökkenni fog. Így a bruttó átlagkereset 3 százalék körül emelkedik a GKI várakozása szerint. Áprilisban 0,1 százalékkal csökkent a magyar árszínvonal, és az EU másik hat tagállamában is hasonló volt a helyzet.

Ezt hozta a rezsicsökkentés

A magyar adat elsősorban nem a piaci folyamatok, hanem a rezsicsökkentés következménye: a maginfláció 2,4 százalék volt – mutatott rá a gazdaságkutató.

Az év hátralevő részében elkerülhetetlen ugyan a piaci áremelkedés, azonban az őszi újabb rezsicsökkentést is figyelembe véve az idei infláció 0,5 százalék körüli, esetleg ez alatti lesz – ismerteti prognózisát a GKI. Így a reáljövedelmek 3 százalék körüli emelkedése mellett a kiskereskedelmi forgalom 3 százalékos és a fogyasztás 2 százalék körüli növekedése várható. A vásárlóerő ideihez hasonló, mesterséges növelése azonban 2015-ben már aligha lehetséges – tette hozzá a gazdaságkutató.

A hiányt fizetni fogjuk

Az államháztartási hiány az első négy hónapban csaknem elérte az éves előirányzatot, a GDP-arányos államadósság pedig a tavaly év végi 79,2 százalékról az első negyedév végére átmenetileg 84,6 százalékra emelkedett.

Mivel a túlzottdeficit-eljárás újraindulásának elkerülése már csak az EU-forrásokhoz való hozzáférés miatt is a kormány elsődleges célja, a 3 százalék alatti deficit elérése szinte biztosra vehető a GKI szerint. Ennek terhei közvetlenül feltehetőleg az üzleti szférát fogják érinteni, és csak ennek továbbhárítása a lakosságot – mutatott rá előrejelzésben a GKI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik