Gazdaság

Kötelező lehet a kamarai tagság

Igazuk lehet azoknak, akik már három éve ezzel riogattak. A hozzájárulásnál több pénzt húzhat ki a kamara a kkv-k zsebéből.

2012 január elsejétől minden vállalkozónak nyilvántartásba kell vetetnie magát a kamaráknál, és évi 5 ezer forint hozzájárulást is kell fizetnie. Ráadásul ez a tétel adók módjára behajtható azokon, akik nem fizetnek.

Most úgy tűnik, emeli a kamara a tétet. Vagyis azoknak lehet igazuk, akik már a kötelező hozzájárulás bevezetésekor a kötelező kamarai tagság visszacsempészését emlegették.

Miközben

Ezt tervezik

A Népszabadság információi szerint ugyanis a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése javasolni fogja, hogy 2016-tól ismét vezessék be a kötelező kamarai tagságot.

S ezzel együtt változnának a tagdíjak, és a kamarán belüli érdekérvényesítő képességek is.

Az indokok

A lap birtokába került előterjesztés szerint a lépéssel befejezhetnék a kötelező regisztrációval megkezdett folyamatot. Hiszen az MKIK szerint a vállalkozók jelentős része a kötelező regisztrációt és a kamarai hozzájárulás megfizetését már ma is tagságként éli meg.

Az indoklásban szerepel az is, hogy „a kamarai rendszer a jelenlegi struktúrájában további feladatok hatékony ellátására nem alkalmas”. S hivatkoznak még arra is, hogy így jobban segíthetik majd a következő négy évre a kormánnyal közösen meghatározott gazdaságpolitikai, gazdaságfejlesztési célok megvalósulását.

Drágább tagdíj és hatalomátvétel

A kötelező tagsággal persze kötelező egységes tagdíj is együtt járna. A lap szerint ez a jelenlegi hozzájárulásnál magasabb éves díjat jelentene. A jelenlegi tagok díja viszont feltételezhetően csökkenne.

Emellett maradna az egy tag, egy szavazat elv. Viszont a képviseleti rendszer a gazdasági súlyt is figyelembe venné. Ami azt jelentheti, hogy egyforma tagdíj mellett a kkv-k kisebb beleszólást kaphatnának a kamarai ügyekbe, mint a nagyvállalatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik