Gazdaság

Összeugrasztanák a nyugdíjasokat

Konfliktusokhoz vezethet, hogy a németek leszállítanák a nyugdíjkorhatárt, miközben más országoktól éppen ennek ellenkezőjét várják el.

Nyugdíj

A német kormány 65-ről 63 évre szállítaná le a nyugdíjkorhatárt, amit szakértők élesen támadnak – értesült a Napi.hu külföldi lapokból. Legfőbb érvük, hogy súlyos konfliktust okozna egy ilyen lépés Németország, és az EU déli államai, illetve az érintett nyugdíjasok között.

Támadják Merkelt

Délen ugyanis több országot éppen arra kényszerítettek takarékossági okokból, hogy emeljék a nyugdíjkorhatárt. Az Európai Bizottság német tagja, Günter Oettinger energiaügyi biztos szerint elég fura lenne, ha pl. a görögöktől elvárnák, dolgozzanak tovább, ráadásul kevesebb fizetésért, miközben a németeket előbb engednék el nyugdíjba.

Angela Merkel kormányát közgazdászok és vállalatvezetők is bírálták a tervezet miatt, több okból is. Egyrészt, mert kevés a szakember, és ezek számát még tovább csökkentené a korai nyugdíjazás. Másrészt mert a nyugdíjrendszer finanszírozását is tovább nehezítené a nyugdíjkorhatár kurtítása.

Nyugdíjkorhatár-emelés

Milliárdokat emésztene fel

Egyes számítások szerint 2020-ig 60 milliárd euróba, 2030-ig pedig már 230 milliárd euróba kerülne a németeknek a nyugdíjkorhatár csökkentése. S közben az egyre fogyatkozó aktívaknak kellene még többet berakni a közös kasszába.

A szakértők azt mondják, inkább 70 évre kellene felemelni a nyugdíjkorhatárt, és megfelelő képzésekkel segíteni, hogy végig aktívan tudjanak dolgozni az emberek.

Mint ismert, Magyarországon éppen idén kezdődött el a nyugdíjkorhatár emelése, jelenleg 62,5 éves kortól lehet öregségi nyugdíjba menni, és fokozatosan enelik 65 évre a korhatárt.

Ki, mikor mehet nyugdíjba Magyarországon?

– az 1952. január 1-je előtt születettek a betöltött 62. életévtől,

– az 1952-ben születettek a 62. életév betöltését követő 183. naptól,

– az 1953-ban születettek a betöltött 63. életévtől,

– az 1954-ben születettek a 63. életév betöltését követő 183. naptól,

– az 1955-ben születettek a betöltött 64. életévtől,

– az 1956-ban születettek a 64. életév betöltését követő 183. naptól,

– az 1957-ben vagy azt követően születettek pedig a betöltött 65. életévtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik