Gazdaság

Kormány: nem kevesebb, több lesz a közmunka

Május elsejétől indíthatnak majd újabb programokat az önkormányzatok.

Valóban kevesebb most a közmunkás, mint tavaly, de ez májustól megváltozik – derül ki a Belügyminisztériumnaka Népszabadság cikkére adott válaszából. Eszerint a költségvetés 2014-ben 183,8 Mrd Ft támogatási keretösszeget állapított meg, míg ez az összeg tavaly 179,9 Mrd Ft volt, a források tehát nőnek az idén.

Mint a minisztérium válaszából kiderül, 2013-ban mintegy 300 000 fő közfoglalkoztatása valósult meg. 2013 novembere és 2014 áprilisa közötti téli időszakban több mint 200 000 főt vontak be a programokba, amelyből 100 000 fő álláskereső képzésen vett részt. A mezőgazdasági programok folytatását 2014. március 1-jével biztosítja a Belügyminisztérium, ebben 33 ezer fő vesz részt.

A kistérségi startmunka mintaprogramok téli- és egyéb értékteremtő, valamint helyi sajátosságokra épülő programelemei 2014. május 1-jével indulnak, a beérkezett igények alapján közel 29 500 fős létszámmal. A beérkezett igények feldolgozása, szükség esetén újratervezése, miniszteri döntésre történő előkészítése folyamatban van. Az országos közfoglalkoztatási programok is ekkor indulnak, 44 069 fővel. A tárca szerint ezen kívül is lesz közmunka. A 2014. április 7. és 2014. április 13. közötti időtartamban foglalkoztatott közfoglalkoztatottak létszáma 231 705 fő volt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik