Gazdaság

Varga szerint hasít a magyar gazdaság

Miután sikerült rendbe tenni 2010-2011-ben az alapokat, mostanra a magyar gazdaság eljutott oda, hogy az egyik leggyorsabban növekvő a régióban, uniós rangsorban az ötödik - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

Varga Mihály cáfolta, hogy az idei költségvetési célok tartása érdekében megszorításokra volna szükség. A nemzetgazdasági miniszter úgy látja, hogy a rezsicsökkentés a jövőben a vállalkozásokat is érintheti majd, a bajba jutott devizahiteleseknek pedig az árfolyamgát még mindig kézenfekvő megoldás.

Hisznek az emberek a növekedésben

Az interjúban Varga Mihály elmondta: megállították az államadósság nagyarányú növekedését, 2013 augusztusában visszafizették az IMF-tartozást, az Európai Unió elismerte az eredményeket, 2013 júniusában megszüntette Magyarországgal szemben a túlzottdeficit-eljárást, a Standard and Poor’s hitelminősítő stabilra javította az államadósság besorolását.

A miniszter hangsúlyozta: huszonkét éve nem dolgoztak annyian az országban, mint most. Szerinte a gazdasági mutatók azt tükrözik, hogy a lakosság és a vállalkozói szektor egyaránt bízik a gazdasági növekedésben.

Eltűnt az infláció

Infláció nincs, a külkereskedelmi mérleg tavaly 7 milliárd euró többlettel zárt, a szálláshelyek számának a bővülése és a turisztikai forgalom meghaladta a várakozásokat, összességében sokkal jobb állapotban van ma a magyar gazdaság, mint négy éve.

Hozzánk nem gyűrűzött be az ukrán válság

A miniszter elmondta: Magyarország komoly gazdasági partnere a szomszédos Ukrajna, a forgalmat tekintve pedig meghatározó partnere Oroszország. “Egyelőre nem érzékeljük az elmúlt hónapokban kialakult politikai válság káros hatásait, a megindult, kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági folyamatok eddig nem akadtak el, és abban bízunk, hogy ez a jövőben sem következik be. A kormánynak nyilvánvalóan fel kell készülnie arra a helyzetre, ha komolyabb szankciók lépnek életbe Oroszországgal szemben, hiszen az általunk felhasznált földgáz 80-90 százaléka Oroszország irányából érkezik. A gázkészleteink több hónapra elegendőek, ettől függetlenül elemi érdekünk, hogy Oroszországgal szemben ne léptessenek életbe olyan intézkedéseket, amelyek durván befolyásolhatják a magyar gazdaság működését, vagy jelentősen visszavetnék gazdasági növekedésünket” – mondta Varga Mihály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik