Gazdaság

9 milliárd a nem adós kistelepüléseknek

Ennyi fejlesztési támogatás kap 1017, adósságkonszolidációban nem részesült település, amelyek lélekszáma nem éri el a kétezret - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tállai András elmondta, az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatoknak március 6-ig lehetett pályázni fejlesztési támogatásra. Ezt, egy kivételével mind az 1176 érintett önkormányzat megtette.

Ezek közül a kétezer fő alatti települések pályázatait bírálták el. Az 1018 érintett önkormányzat közül 1017 részesül összesen 8,7 milliárd forintnyi fejlesztési támogatásban – közölte az önkormányzati államtitkár. Példaként említette, hogy egy száz lakosnál kisebb település maximum 1,5 millió forintos támogatásban, míg egy 1001-2000 közötti lélekszámú település 20 milliós támogatásban részesülhet.

A 2000 lakos felettiek közül több mint 150-en jelentkeztek

Tállai András emlékeztetett: a kormány döntése szerint négy év alatt összesen 50 milliárd forint támogatást ad az állam az adósságkonszolidációban részt nem vett településeknek. A rendelet szerint a támogatást a települések egyebek mellett út- és járdaépítésére, illetve -karbantartására, csapadékelvezetési rendszer kiépítésre, valamint épületek felújításra fordíthatják.

A legtöbb érintett önkormányzat út-, illetve járdaépítésre szeretné a fejlesztési forrást felhasználni – mondta Tállai András, hozzátéve, hogy a támogatási szerződéseket a jövő héten írhatják alá. Az államtitkár szólt arról, hogy mind a 158 – kétezer feletti lélekszámú – település pályázott támogatásra. Mint mondta, jövő hétfőig döntenek arról, mely települések kaphatják meg még az idén a fejlesztési támogatást.

Tállai András elmondta, egy másik pályázati lehetőség is nyílt az önkormányzatok számára óvoda, bölcsőde felújítására, illetve sportlétesítmények építésére, bővítésére és fejlesztésére.

Az önkormányzatok február 13-ig jelentkezhettek, 1102 nyújtott be érvényes pályázatot összesen több mint 20 milliárd forintos igénnyel. A pályázat keretében 1,5 milliárd forint állt rendelkezésre, így 85 település részesülhetett fejlesztési támogatásban az említett célokra – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik