Gazdaság

Súlyos bírságot kapott egy takarékszövetkezet volt vezetője

A Magyar Nemzeti Bank 15 millió forint bírsággal sújtotta B. I. G.-t, a végelszámolás alá került körmendi takarékszövetkezet volt elnök-ügyvezetőjét.

A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetnél lefolytatott átfogó vizsgálata az intézmény tevékenységi engedélyének visszavonásával, és végelszámolás elrendelésével zárult. Az MNB megvizsgálta B. I. G. személyes felelősségét is, aki az igazgatóság elnökének és ügyvezető igazgatójának posztját töltötte be a takarékszövetkezetnél 2011. május 20-tól 2013. november 5-ig, vagyis a felügyeleti biztosok kirendeléséig.

A hitelintézeti törvény előírása szerint a pénzügyi intézmény igazgatóságának vezetői és tagjai felelősek azért, hogy a pénzügyi intézmény működése során a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartsa.

A jegybank vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a takarékszövetkezet korábbi elnök-ügyvezetője a pénzügyi intézmény irányítása során nem a vezető állású személyektől elvárható – a fokozott szakmai követelményeknek megfelelő – gondossággal és szakértelemmel járt el.

A közleményt szerint az MNB 15 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a korábbi elnök-ügyvezetőt. Az MNB a takarékszövetkezetnél megállapított jogsértések kapcsán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a nyomozó hatóságnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik