Gazdaság

Kapós lehet a Takarékbank – az OTP is érdeklődik

A kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezeteken kívül úgy tudni, a legnagyobb magyar bank és az FHB is bevásárolná magát a takarékokat irányító bankba.

Óriási verseny várható a Takarékbank 54,85 százalékos törzsrészvénycsomagjának megvásárlásáért – írja a Népszabadság. A részvények jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank (35,54 százalék) és a Magyar Posta (19,31 százalék) tulajdonában vannak.

Az, hogy kié lesz a csomag, azért is különösen izgalmas kérdés, mert a szektor átalakítására tavaly nyáron elfogadott törvény a szövetkezetek központi bankjává tette a Takarékbankot. És ehhez olyan jogosítványokkal ruházták fel a pénzintézetet, amellyel lényegében átveheti az irányítást a több mint száz tagból és összesen másfél ezer fiókból álló takarékhálózat felett.

A pályázatot január 3-án írták ki, és nem sok időt hagytak rá, mert február 6-ig lehet benyújtani. Eddig három fajsúlyos piaci szereplőről tudni, hogy versenybe szállna a többségi tulajdonért.

A takarékszövetkezetek mindenképp indulnak

A lap úgy tudja, hogy a jelengi kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezetek mindenképpen szeretnének indulni a pályázaton. Nem véletlen, hiszen ha irányítani akarják saját hálózatukat, akkor nekik kell megszerezniük a többségi részvénycsomagot. Sőt, a lap szerint azt szeretnék, ha nem elsőbbségi elővásárlási joguk alapján nyernének, hanem a pályázaton.

Legnagyobb érdek-képviseleti szervük, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) már nyilatkoztatja is tagjait, részt kívánnak-e venni a részvényvásárlásra létrehozandó konzorciumban. A lap úgy tudja, a százból már nyolcvan takarék jelezte, beszállna.

A Raiffeisen is eladósorban

Az FHB és az OTP is rámozdulhat

Már december végén is emlegették piaci körökben lehetséges vevőként az FHB és az OTP nevét is. S bár az FHB továbbra sem kommentál, szinte biztosra veszik, ringbe száll a részvényekért. Ami azért is valószínű, mert az FHB több oldalról is kötődik a jelenlegi egyik részvénytulajdonoshoz, a Magyar Postához. Hiszen stratégiai együttműködési partnerek, és a postának részesedése van a takarékok működését felügyelő Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetében is. Az Origo forrásai nemrégiben egyébként az FHB-t tartották befutónak.

Az OTP most a Népszabadság érdeklődésére annyit árult el, hogy érdeklődnek, és megvizsgálják annak lehetőségét, részt vegyenek-e a privatizációban. Azonban a bank azt is hozzátette: csak akkor indulnak a pályázaton, ha tisztázódik a felügyelő szervezet szerepe, és ha biztosan lehetőségük lesz a többségi tulajdonosi jogok gyakorlására, valamint ha az üzleti függetlenséget biztosítottnak látják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik