Gazdaság

Eldőlt: államosíthatják a Mol földgáztárolóját is

mol(1)(960x640).jpg (mol)
mol(1)(960x640).jpg (mol)

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. közvetlen egyedüli irányítást szerezzen az MMBF Földgáztároló Zrt. felett.

Kapcsolódó cikkek

A tranzakció révén a magyar állam megszerzi a Mol földgáztárolóját is, miután korábban már az MVM Magyar Villamos Művek irányítása alá kerültek a E.On tárolói is.

A kormány célja szerint

Az MFB 2013. október 7-én kötött részvény adásvételi szerződést az MMBF 51 százalékának megvásárlására. Az akkori megállapodás szerint a Mol 72,46 százaléknyi részesedéséből 51 százalékot az MFB, 21,46 százalékot pedig a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szerez meg. Utóbbi részesedése ezáltal 49 százalékra emelkedik.
Az MMBF üzemelteti az Algyőn 2009-ben létesült 1,9 milliárd köbméter kapacitású gáztárolót, amely Magyarország biztonsági gázkészletén túl kereskedelmi célú készleteket is tárol.

A gáztárolók megvásárlásával a kormány célja, hogy a gáz biztonsági készletezését állami tevékenységként állami tulajdonú tároló végezze.

Versenyjogi akadálya nincs

A GVH közleménye szerint a többségi állami tulajdonban lévő MFB versenyjogi szempontból függetlennek minősül az összes többi többségi állami tulajdonban lévő vállalkozástól, mivel MFB esetében a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter irányítási joga korlátozott, ugyanis az üzleti tervek jóváhagyása az MFB hatáskörébe tartozik.
Ez alapján az MVM irányítása alá került korábbi E.On tárolók és az MFB által most megszerzett volt Mol tároló versenyjogi értelemben két egymástól független vállalkozás irányítása alatt áll, ezért a részesedésszerzés versenyaggályokat nem vet fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik