Gazdaság

Negyedével több támogatást kaphatnak a fiatal gazdák

eurokotegek(210x140)(5).jpg (euró, )
eurokotegek(210x140)(5).jpg (euró, )

Az uniós támogatások a fiatal agrárosoknak fognak kedvezni.

A fiatal gazdák középpontba hozása és a zöldítés lehet a két legfontosabb momentuma az EU új agrárpolitikájának 2014 és 2020 között – mondta a Portfolio.hu-nak adott interjújában Weisz Miklós, az AGRYA elnöke. 

A generációváltást célzottan támogató eszközök (a gazdaságindításra és a gazdaságátadásra vonatkozóan) már több mint 20 éve elérhetőek a KAP intézkedéseinek keretében, azonban 2014-től két új elem is megjelenik majd. Az egyik ilyen elem a földalapú közvetlen támogatásoknál megjelenő plusz 25%-os kiegészítés (ezt – tagállami szabályozástól függően – a 40 év alatti, maximum 5 éven belül indult fiatalok, 90 hektár nagyságrendig hívhatják majd le). „Ez egyfajta üzenetértékű támogatás az Európai Unió részéről” – véli az AGRYA elnöke.

A másik új elem a fiatal gazda alprogram, ami a vidékfejlesztési intézkedéseken belül jelenik meg. Ez egy program a programban, tehát egy külön csomag, ami a vidékfejlesztési programban elérhető intézkedések mellett a fiatal gazdálkodók számára áll rendelkezésre. „Itt az európai szintű döntéshozás megtörtént, most a tagállamokon van a feladat, hogy ezeket az intézkedéseket a lehető legnagyobb mértékben kihasználják, és olyan intézkedésekkel töltsék fel, amelyek valóban hatásos eszközök lesznek a generációváltás érdekében” – hívja fel a figyelmet Weisz.

A gazdatársadalom elöregedése Magyarországon – és egész Európában – hatalmas probléma. A KSH 2010-es Általános Mezőgazdasági Összeírásának (ÁMÖ) eredményei szerint 2000–2010 között a 34 éves és az alatti gazdálkodók aránya 2,1 százalékponttal, a 35–54 év közöttieké 5,3 százalékponttal csökkent. A gazdálkodók átlagéletkora 56 év.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik