Gazdaság

A devizahitelesekért tüntetnek Budapesten

devizahitelesek (devizahitelesek, )
devizahitelesek (devizahitelesek, )

A Kúria devizahitelekről szóló jogegységi határozata miatt tartanak demonstrációt a Magyar Szociális Fórum és a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet szervezésében szombaton Budapesten.

A Kúria épülete előtt több mint hatvan ember részvételével kezdődött tüntetésen Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum elnöke azt mondta: a Kúria hétfői döntésével azt üzente, hogy “ne számítsunk igazságra, mert a jogrend nem a miénk, hanem a társadalmon élősködő kisebbségé”.

A Kúria “szentesítette a csalók és kizsákmányolók jogát” – jelentette ki. Ugyanakkor elítélte azokat, akik velük szemben az igazukat és emberi jogaikat akarják érvényre juttatni – tette hozzá.

Falus Zsolt, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke azt mondta: a devizahitel mint pénzügyi termék “egyszerű, de modern pénzügyi uzsorás eszköz”.

Falus Zsolt és Mácsai Rozália, a civilszervezet elnökségi tagja a jogegységi döntés kapcsán egy “gondolatébresztő dokumentumcsomagot” adott át megfontolás céljából a Kúria egyik bírósági titkárának.

A tervek szerint a tüntetők átvonulnak a József nádor térre, a bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületéhez.

A Kúria hétfői jogegységi döntése értelmében nem ütközik jogszabályba, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik