Gazdaság

Kiemelt ÁSZ ellenőrzést kap a NAV

Az Állami Számvevőszék a jövő év első felében a kiemelt területek között ellenőrzi majd az adóhatósság munkájának egyes területeit, köztük azt is, amit érint a közelmúltban kirobbant botrány.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken átadta az Országgyűlésnek a 2014. első félévi ellenőrzési tervet, ennek egyik kiemelt témaköreként ellenőrizni fogja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hátralékkezelési és végrehajtási tevékenységét, ezen belül a NAV kiemelt adózók körében végzett tevékenységét – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

NAV-botrány

Mit köztudott, éppen a kiemelt adózókhoz kapcsolódik a kirobbant NAV-botrány. Horváth András volt ellenőrzési szakkoordinátor november elején tálalt ki, mert munkája során úgy tapasztalta, a kiemelt adózókkal, vagyis a legnagyobb magyar cégekkel és multikkal elnézőbb a NAV az adócsalások ügyében.

Domokos László elmondta: az elmúlt 10 évben összesen 23 számvevőszéki ellenőrzés érintette a NAV-ot, illetve a korábbi APEH-et, ezek a jelentések nyilvánosak, az ÁSZ honlapján hozzáférhetők.
Kiemelte: az adóhatóságnál a 2012 végéig nyilvántartott hátralékállomány már meghaladta a 2100 milliárd forintot, a hátralékok kétharmada nem működő adózókhoz kapcsolódik, a behajtás ez esetben kétséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik