Gazdaság

Elfogadták a büdzsét

varga-mihaly-koltsegvetes(960x640)(1).jpg (varga mihály, költségvetés, )
varga-mihaly-koltsegvetes(960x640)(1).jpg (varga mihály, költségvetés, )

A képviselők 252 igen szavazatával, 84 nem ellenében az Országgyűlés elfogadta a 2014-es költségvetést.

A büdzsé az államháztartás központi alrendszerének bevételi főösszegét 15 983 milliárd 668,7 millió forintban, kiadási főösszegét 16 968 milliárd 306,1 millió forintban, hiányát pedig 984 milliárd 637,4 millió forintban állapította meg.

A parlament a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási alap egyenlegét nulla szaldóval tervezte. A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi és kiadási főösszegét így egyaránt 2 964 milliárd 608 millió forintban állapította meg, míg az Egészségbiztosítási Alap esetében ugyanezen főösszegek 1 884 milliárd 177,5 millió forintot tesznek ki.

Támogató voksot csak a kormánypárti honatyák adtak le és két független képviselő, Pősze Lajos és Balogh József.

A rezsicsökkentés költségvetésének nevezik

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a törvényjavaslat parlamentnek történő beterjesztésekor arról szólt, hogy a kormány a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot 2 százalék körüli növekedéssel, 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal, és 2,4 százalékos inflációval számolva állította össze.

A kormány a rezsicsökkentés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, kiemelve, nincs olyan terület, amely kisebb összegből gazdálkodhatna jövőre, mint az idén, az esetleg kieső bevételeket pedig jelentős tartalék fedezi a büdzsében. A nemzetgazdasági miniszter a benyújtáskor arról is beszélt, hogy a kabinet a háztartások fogyasztásának 1,9 százalékos bővülésével és 2 százalékos reálkereset-emelkedéssel számolt a 2014-es költségvetés tervezésekor.

A Költségvetési Tanács reálisnak tartja, de

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a zárószavazás előtt elmondott felszólalásában az idei gazdasági fordulatra hivatkozva reálisnak nevezte a kormány növekedési prognózisát, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős kockázatok rejlenek a hiánycél tartásában. Kiemelte: a jövő évi költségvetéssel összességében javulhat a gazdasági környezet, valamint az ország megítélése, ami javíthatja a befektetési hajlandóságot.

Szocialista aggályok kontra KT

Ezt követően Veres János szocialista országgyűlési képviselő kért szót ügyrendben. A volt pénzügyminiszter hétfőn is elmondott aggályait ismételte meg, miszerint a végkielégítéseket terhelő különadó mértékének csökkentése a jövő évi költségvetés elfogadása után változtathat a büdzsé bevételi előirányzatain.

Szerinte törvénytelen állapotot idéz elő az, hogy úgy fogadják el a költségvetést, hogy ezt nem veszik figyelembe. Kovács Árpád válaszában hangsúlyozta, a KT megvizsgálta az ellenzéki politikus észrevételét és úgy látja, a szóban forgó összeg érdemben nem érinti a költségvetést.

Infláció, államadósság és szektoradók

A parlament döntése értelmében a jövő évben esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál 2,4 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.
A költségvetési törvény alapján a kormány 2014-ben együttesen 100 milliárd forint értékben vállalhat új egyedi állami kezességet és állami garanciát. A számvevőszéki és költségvetési bizottság javaslatára hétfőn úgy módosították a költségvetési javaslatot, hogy abban átvezessék az önkormányzatoktól történő adósságátvállalás hatásait.

Az államadósság-mutató mértéke 2014 végén várhatóan 76,9 százalék lesz, ami csökkenés a 2013 végén várható 77,4 százalékhoz képest. A parlament 296,9 forint/euró, 240,6 forint/svájci frank és 225,0 forint/amerikai dollár árfolyammal kalkulálva számította ki a 2014 végi adósságot.
A jövő évi büdzsébe 269,4 milliárd forint pénzügyi tranzakciós illetéket terveztek be, távközlési adóként 57 milliárd forinttal számoltak.

Az Országgyűlés november 26-án fogadta el a költségvetés főösszegeit, a képviselők azóta csak a fejezeteken belüli átcsoportosításokról dönthettek. A parlament ezek egyikeként huszonhat stadion fejlesztésére különített el, összesen 12 milliárd forintot a Nemzeti Stadionfejlesztési Program részeként.

Építkezési vagy választási költségvetés?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a jövő évi költségvetés az építkezés költségvetése lesz, amelyben van lehetőség a növekedésre. A tárcavezető erről a 2014-es költségvetés elfogadását követően tartott sajtótájékoztatóján beszélt kedden a Parlamentben. Közlése szerint a költségvetés elkészítésekor arra törekedtek, hogy az egyszerre teremtse meg pénzügyi stabilitást, illetve érdemben csökkentese a háztartások, családok terheit.
Kérdésre válaszolva kijelentette: az idén sem kellett a rezsicsökkentés miatt módosítani a költségvetést, s erre 2014-ben sem lesz szükség. Ismertetése szerint a költségvetésben 220 milliárd forint tartalék áll rendelkezésre.

Bajnai Gordon szerint a jövő évi költségvetés választási büdzsé, ami először “osztogat, de majd fosztogat”. Közel 3,5 százalékos hiány várható, ennyit tervez a kormány a korábbi vállalásokkal szemben – jelentette ki az Együtt-PM szövetség vezetője, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány alapítója a jövő évi költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján. Bajnai Gordon szerint a jövő évi költségvetés “tisztességtelen”, mert egy olyan növekedésre alapoz, ami ki fog pukkadni, és ennek a kipukkadt lufinak mindenki meg fogja fizetni az árát. A kormány a költségvetéssel most csak a választási túlélésre játszik, hosszú távra feladták az adósságcsökkentést és két év múlva fél százalék körüli tartós növekedési pálya lesz – tette hozzá az Együtt-PM szövetség vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik